Azt mondja, ha olyan helyre bukkannak, ahol kutatási szempontból érdekes dolgokat találnak, megszólal egy csengettyű az agyukban, hogy hoppá, itt igazán akadna tennivalónk.
Chile – és benne az Ojos del Salado vulkán – éppen egy ilyen hely. A tűzhányó neve magyarul azt jelenti, „a só szemei”. A szemek vélhetően a kráterekre utalnak, hiszen egy bepárlódott sós tavakkal tűzdelt sivatagról van szó, tehát a sivatagi körülmények ellenére valamennyi víz akad a környéken, ám az éltető nedű túlnyomó többsége a földfelszín alatt található, és a magyar kutatók vizsgálódásának éppen az ilyen, úgynevezett jégcement (permafrost) a fő tárgya. A chileiek számára ezek az óriásvulkánok egyfajta fagyott víztornyokként a természetes vízbázist jelentik, a kutatók számára pedig a felszín alatti örökfagy vizsgálásának lehetőségét.
A klímakutatás hatalmas kirakós játéka újabb darabkájának nevezi saját munkájukat Heiling Zsolt. Mint mondja, a klíma meglehetősen mozaikos Földünkön, hiszen a különböző területeken nyilvánvalóan más-más folyamatok zajlanak. Ahhoz, hogy ezekről minél tisztább és pontosabb kép alakuljon ki, a lehető legtöbb helyről kell részletes adatokkal rendelkezni.
Persze felmerülhet a kérdés, hogy a magyar kutatók chilei expedíciója vajon miféle következtetésekre nyújthat lehetőséget a közép-európai klímaváltozás tekintetében. Nos, Magyarország szempontjából közvetlen következményei nyilvánvalóan nincsenek a chilei változásoknak, de munkájuk a klímamodellek pontosításához feltétlenül hozzájárul.
Napjainkban a magyar kutatók tevékenységének köszönhetően az Ojos del Salado a Föld legmagasabb beműszerezett hegyévé vált. De ezeket a műszereket nem a tájképet romboló, hatalmas konzolokon álló szerkezetekként kell elképzelni. A műszerek arasznyi kapszulák, amelyekben a hőmérséklet mérésére szolgáló adatgyűjtő eszközök vannak, és napjainkra ezekből a kapszulákból a legkülönbözőbb pontokon, különböző magasságokban rengeteget telepítettek a talajba ásva az expedíció tagjai.
Mivel azonban az adatgyűjtőkben tárolt értékek kiolvasására semmiféle távközlési lehetőség nem áll rendelkezésre, kétévente vissza kell térni Chilébe, elő kell ásni a műszereket és ki kell nyerni belőlük az információkat, hogy aztán a következő időszakban a kiértékelésé, a tudományos diagramok készítéséé legyen a főszerep.
