Hetvenhat éve, 1945. február 13-án éjszaka és február 14-én hajtotta végre Drezda ellen a brit és az amerikai légierő a második világháború egyik legpusztítóbb légitámadását. A porig rombolt város több évtizedig tabu témának számított Németországban, de az idő múlásával a lakosság II. világháborús szenvedéseinek jelképévé vált. A barokk műemlékekben gazdag Drezdát addig csupán 1944 végén érte egy kisebb légitámadás, akkor is csak külvárosi területekre hullottak a bombák. A helybéliek körében el is terjedt, hogy a brit miniszterelnöknek, Winston Churchillnek egy nagynénje él itt, ezért kímélik a várost.
Nem tudhatták, hogy az angolszász hatalmak már a hónap elején, még a három szövetséges nagyhatalom vezetőinek február 4-11. között tartott jaltai csúcstalálkozója előtt elhatározták a támadást, de a végrehajtást az időjárás másfél hétig nem tette lehetővé. (A britek és az amerikaiak korábban fontolgatták Berlin bombázását is, de végül egy kisebb mértékű művelet mellett döntöttek.) A harcok kimenetele ekkor már már nem lehetett kérdéses, ráadásul Drezda lényegében védtelen volt, kiépített légvédelem nélkül és a német Luftwaffe sem tudott segítségére sietni, mert gépei a már nem túl messze húzódó fronton álltak harcban. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a bombázással meg akarták törni a német ellenállást, egyben bizonyítani akarták a szovjeteknek koalíciójuk erejét.
A célpontnak kiszemelt Drezdában akkor már több mint egymillió ember (közülük félmillió sziléziai menekült) zsúfolódott össze, de különösebb hadászati jelentőséggel nem bírt és iparilag sem volt olyan fontos központ, mint feltételezték, a támadás ráadásul nem is a vasúti csomópontokra és az ipari létesítményekre összpontosult. Drezda elpusztítása sokak szerint egyszerű terrorbombázás volt: válasz az 1940-es, a levegőben megvívott angliai csata alatti náci bombázásokra, amelyek során a Luftwaffe csak Londonban 12 ezer ember halálát okozta és porig rombolta Coventryt, valamint arra, hogy Londonra még ekkor is hullottak a német V-1 és V-2 rakéták.