Hetvenhat éve kezdődött a bombázás, mely porig rombolta Drezdát

A mára teljesen újjáépült Drezdát ma is körüllengi az 1945. február 13. és 15. közötti szövetséges szőnyegbombázás tragédiája. „Az Elba Firenzéjeként” emlegetett szászországi város nagy része megsemmisült, a lángtengerben több tízezer ember lelte halálát.

Drezda, 2020. prilis 2. A lemen Nap korongja a drezdai Luther Mrton-templom mgtt 2020. prilis 1-jn. MTI/EPA/Filip Singer Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Az első hullámban, február 13-án éjszaka 22 óra 13 perc és 22 óra 21 perc között 244 Lancaster típusú angol bombázó a belváros háromszor öt kilométeres nagyságú területét vette célba, a legsűrűbben lakott kerületekre és a leghíresebb épületekre szórták a robbanó- és gyújtóbombákat. Az emberek hiába menekültek az óvóhelyekre, amelyekből egyébként is kevés volt, az összpontosított támadás mindent lángba borított. Három órával később, amikor a túlélők előmerészkedtek és megkezdődött a mentés, egy újabb, immár 529 bombázó erődből álló hullám zúdult a városra, a brit légierő hivatalos adatok szerint a két támadásban összesen 2659 tonna robbanó- és gyújtóbombát dobott le.

A bombázások intenzitása elpusztította a város történelmi központját. A rémálom nem ért véget, február 14-én délben 316 amerikai B-17 típusú bombázó további 771 tonna bombát szórt le a lángoló pokollá változott városra (a támadásban 431 gép vett részt, de a többi elvétette a célt). Az áldozatok számát illetően ma is csak becslések vannak, ráadásul a náci propaganda jelentősen felnagyította az önmagában is szörnyűséges pusztítás mértékét.

Bizonyíthatóan legkevesebb 25 ezer ember égett el, fulladt meg az óvóhelyeken, de vannak olyan becslések, amelyek a számot ennél jóval nagyobbra teszik. A város központjában mintegy hat négyzetkilométernyi területen az épületek 90 százaléka megsemmisült, súlyosan károsodtak az egyedülállóan szép barokk épületek, a Zwinger, a Semperoper, a fejedelmi kastély és a Frauenkirche is, amely még két napig állt, s csak akkor omlott össze. A légitámadás során nagyjából 25 000 embert öltek meg, közülük nagyon sok civilt és menekültet, és több mint 75 000 épületet pusztítottak el. A bombázások nagysága és “eredményessége” miatt melyek a háború befejezte után sokan úgy vélték, hogy a támadás háborús bűncselekmény volt.

A harcok elcsitulta után a Zwingert és a Semperopert újjáépítették, de a Frauenkirche, az egyik legszebb és legmonumentálisabb német protestáns templom, amelynek kupolája uralta Drezda látképét, az NDK évtizedeiben háborús mementóként romokban hevert. A templomot a német újraegyesítés után, tizenegy év alatt építették újjá, s hat évtizeddel lebombázása után, 2005 októberében szentelték ismét fel. Jelképes módon a 90 méter magas kupolát díszítő keresztet az angol Alan Smith készítette, akinek édesapja részt vett Drezda lebombázásában.

Drezdát és Coventryt a megbékélés jegyében évtizedek óta testvérvárosi kapcsolatok fűzik egymáshoz. A drezdai légitámadásról az első német film csak 2005-ben készült, melodramatikus szerelmi háromszög köré fűzve fel az eseményeket. A város elpusztításának át- és túlélője volt az amerikai író, Kurt Vonnegut is, aki életének egyik legmeghatározóbb élményét Az ötös számú vágóhíd című regényében írta meg. A bombázás megítélése ma is hadtörténeti és erkölcsi viták középpontja, az azonban bizonyos, hogy hatása nem felelt meg a várakozásoknak, a közvélemény szemében az értelmetlen háborús pusztítás intő példája lett.