A „Festung Budapest” védelmét ellátó honvéd seregtestek egyike volt az esztergom-tábori 1. honvéd páncéloshadosztály – soraiban az esztergomi „József nádor” 1. honvéd harckocsiezred három zászlóaljának (1/I. Párkánynána, 1/II. Jászberény, 1/III. Rétság) harcképes részeivel, három vegyes harckocsi- és egy törzsszázad erőben –, amely 1944. szeptember 13-a óta vett részt a délkelet-alföldi harcokban, így az aradi támadásban, a trianoni határ mentén zajló harcokban, majd 1944. október 6. után a szentes-csongrádi Tisza-hídfő védelmében. A hadosztály szeptember közepén még 63 db 41 M. nehéz, 61 db közepes Turán, 77 db 38 M. Toldi könnyűharckocsival, 42 db 40 M. Nimród páncélvadász és légvédelmi gépágyúval, valamint öt db 39 M. Csaba felderítő páncélgépkocsival rendelkezett, de a rendkívüli intenzitású alföldi harcok során páncélosainak zömét kilőtték vagy azokat műszaki meghibásodás miatt kellett hátrahagyni. Az ötezer fős élelmezési létszámra csökkent seregtest bevethető páncélosai közé 1944. november elején már csak négy-öt 40 M. közepes és 41 M. nehéz Turán harckocsi, pár 38 M. Toldi könnyűharckocsi és tíz 40 M. Nimród páncélvadász tartozott – vagyis leharcolt állapotban került Budapestre.
E seregtest és az 1. harckocsiezred budapesti harctevékenységéről alig maradt fent levéltári forrás. Egyedüli támpontot a tiszti okmánygyűjtők olykor egymásnak is ellentmondó anyagai, illetve a harcokban részt vevő páncélostisztek évtizedekkel később, jelen sorok szerzője által felvett, többé-kevésbé pontos interjúi, és írásbeli visszaemlékezései jelenthetnek.
A honvéd páncélosok kisebb kötelékekben, gyalogos vagy harckocsikkal megerősített harccsoportokként vetették be 1944. november végétől a Csepel-szigeten, később Pécel, Maglód és Vecsés térségében. 1944. december 25-én az Ecser melletti Aranyhegynél egy zászlóalj erőben, öt harckocsi támogatásával több ellenlökést hajtottak végre a velük szemben lévő szovjet 18. gárda-lövészhadtest ellen. Két nappal később a Rákoscsabától délre harcoló magyar 1. páncéloshadosztály levált az ellenségről, ezután gyalogos harccsoportjai Rákosszentmihályon és Rákoskeresztúron, 1945 januárjának elején pedig már Kőbányán folytattak utcai harcokat. Ezen időszakban a páncélosok egyetlen mozgósítható tartaléka a Rapcsányi Kálmán hadnagy, párkánynánai szakaszparancsnok vezette ún. Marika-szakasz (40 honvéd, két-három Nimród páncélvadász) volt, valamint a hadosztálytörzstől összeszedett, teherautón szállított kb. 100 honvéd. 1945. január 12-én a hadosztály egyik harccsoportja az Üllői út mentén indított ellenlökést, így az Orczy tértől a Népliget nyugati széléig jutott előre, és visszafoglalta a tisztviselőtelep nagy részét. Két nap múlva a Ferencvárosi-pályaudvar területéről harckocsikkal támogatott szovjet gyalogság bekerítette a hadosztályhoz tartozó budapesti 1. gépkocsizó lövészezred harcoló zömét, miközben heves harcok dúltak a Mester utca–Üllői út–József körút térségében, ami Pest védelmének dél-délkeleti szakasza volt. 1945. január 17-én a késő esti órákban a hadosztálytörzs, kisebb lövész, páncélos és vonat alakulattöredékeik a Lánchídon vonultak vissza Budára, ahol a kitörésig az 1/III. harckocsi század a Lánchíd és az Erzsébet híd között volt védelemben, s a hadosztály részeit továbbra is kisebb kötelékekben, német alárendeltségben alkalmazták. Ekkor már a páncélosok egy része értelmetlennek látta az ellenállást, igyekezett kivonni magát a további harcokból. Volt, aki a fogságba esés helyett a németek és saját bajtársaik elleni harcot vállalta, mint ahogy például Gyurkovich György alezredes, az 1/III. harckocsi zászlóalj parancsnoka, Zalay János főhadnagy, az 1. harckocsiezred törzsszázadának és vonatának parancsnoka (aki 1944 végén a maglódi harcokban két, harckocsival is felszerelt századot vezetett), továbbá Butyka Géza hadnagy, a rétságiak távbeszélő szakaszparancsnoka tette.
