Egy hazug ünnep: nem április 4-én történt és nem volt felszabadulás

A mai napon a Magyarországot megszálló erők 44 éven keresztül ünnepeltették az ország elfoglalását.

Scud-B rakétákat szállító MAZ-543-as nehéz szállítójárművek a Felvonulási téren 1985. április 4-i katonai díszszemlén Forrás: Nemzeti Fotótár

A sajátos történelmi tévedés alapja, hogy „a magyarországi hadműveleteket irányító Tolbuhin marsall azt az utasítást kapta Sztálintól, hogy április 4-ére foglalja el Bécset. Miután ez nem történt meg, a marsall a nyugat-magyarországi Nemesmedves község aznapi elfoglalása után arról számolt be a főhadiszállásnak, hogy befejezte a magyar területek birtokbavételét.” A németeket viszont a már ismertetett tények szerint nem sikerült a magyar területekről kiszorítani, ám ez nem zavarta a Népszavát, hogy már április 4-i számában be ne jelentse az ország „felszabadulását”. Mi több, még az utóvédharcok idején, április 8-án arról írt a megszállók szájíze szerint fogalmazó pártlap, hogy „Magyarország teljes felszabadulásának megünneplésére ma, vasárnap délelőtt 11 órakor a kormány tagjainak részvételével népgyűlés lesz a Nemzeti Múzeum előtt. A gyűlésen az öt demokratikus párt szónokai méltatják a történelmi esemény jelentőségét.”

Scud-B rakétákat szállító MAZ-543-as nehéz szállítójárművek a Felvonulási téren 1985. április 4-i katonai díszszemlén
Fotó: Nemzeti Fotótár

Egyértelmű tehát, hogy a „felszabadulás” szót a szovjet megszállók parancsára használta a korabeli sajtó, sőt a szovjet csapatok itt tartózkodása alatt egyfolytában megkövetelték az általuk megfogalmazott és előírt terminológia használatát. Az is árulkodó jel, hogy az április 3-i Népszavás lapzárta anyagába belefért az április 4-i „teljes felszabadítás”, tehát a szovjethű orgánumnak már egy nappal korábban megparancsolták, hogy 4-én írja meg a későbbi kommunista rendszer egyik ideológiai alapját képező dátumához passzoló újságcikket.

„Elfoglalták” a várost a felszabadítók

A szovjet megszállás alatt álló déli területen már egy hónappal korábban, 1945 márciusában valószínűleg feltétele volt a lapok megjelenésének a „felszabadulás” kifejezés kötőszó-szerű használata. Az összes, már a szovjet befolyás alatt álló területen megjelent sajtótermék hemzseg ettől a kifejezéstől. Például a Makói Népújság 1945. március 20-i száma így szólítja fel – gyakorlatilag – a kényszermunkára és elhurcolásra történő jelentkezésre azokat a „lustákat”, akik elmenekültek a front elől, majd visszatértek otthonukba a harcok után: „30 napos közmunkát kötelesek végezni a Makó vármegye területéről elmenekültek és a december 1-e után visszatértek – Rendkívül érdekes javaslattal foglalkozott legutóbbi ülésén a Csandvármegyei Nemzeti Bizottság. A javaslat, horderejénél fogva nagy érdeklődést váltott ki és a bizottság által meghozott határozat nagyon komoly súllyal bír. Kallós Alajos terjesztette a javaslatot a Nemzeti Bizottság elé és abban azt indítványozta, hogy a Nemzeti Bizottság az elmenekülteknek, illetve december 1-e után visszatérteknek tegye kötelezővé a közmunkát. Az indítvány indokolásában megállapítja, hogy a vármegye felszabadulása után azok, akik itthon maradtak, nagymérvű közmunkát teljesítettek”.

Ez a forrás tehát már az ország teljes megszállása előtt felszabadulásról ír („a vármegye felszabadulása után”). A felszabadulás kifejezés egyébként a történelmi szituáció miatt is értelmezhetetlen: a magyarok hadviselő félnek számítottak a szovjet invázió idején. Ismert, hogy a Vörös Hadsereg is „Budapest elfoglalásáért”, nem pedig „felszabadításáért” kitüntetéseket osztott ki később azon több százezres, jól felfegyverzett haderő tagjainak, akik a második világháború egyik leghosszabb városostromában foglalták el a fővárost, melynek budai oldalát a kitörés idején már csak néhány tízezernyi, mostoha körülmények között vegzáló, utánpótlás nélkül harcoló katona védte.

Településeket irtottak ki, hurcoltak el

A szovjet megszálló erők által okozott, felbecsülhetetlen károkat az ország áprilisi elfoglalásával kapcsolatban érdemes két csoportba sorolni: a közvetlenül a megszállás alatt és azt követően, a következő 44 év alatt elszenvedett hátrányok, veszteségek csoportjába.

„A szovjet bevonulás és az ezt követő megszállás Magyarországon is igen súlyos atrocitásokkal járt együtt. A polgári áldozatok száma többnyire azon településeken volt kirívóan magas, amelyeket a szovjet egységek csak nehéz harcok és súlyos veszteségek árán foglaltak el, vagy ott, ahol továbbvezénylés előtt hosszabban időztek.” „Pető Andrea történeti kutatásokon alapuló becslése szerint csak Budapesten 50 és 200 ezer között lehetett a megerőszakolt nők száma. A Torna megyei Simontornyai járás főjegyzője 1945 márciusában arról számolt be, hogy Nagyszékely község női lakosságának 60 százaléka nemi betegséggel fertőzött, és 12–13 éves lányokat gyaláztak meg. A tőle nem messze fekvő Varsádon 15 éves gyereket és 78 éves idős asszonyt is megbecstelenítettek” – olvasható a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kiadványában.

Számos településen követtek el vérengzést a megszállók, ezek közül Kápolnapuszta mára eltűnt a lakott települések térképről is. A település teljes férfi lakosságát kivégezte 1945. március 16-án a 2. ukrán front felderítő zászlóalja.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!