A népi vallásosság kiemelkedő alakja volt Nepomuki Szent János

Nepomuki Szent János a közép-európai, magyarországi jámborság, népi vallásosság kiemelkedő alakja. Pontos születési éve nem ismert, de valamikor 1350 körül születhetett a csehországi Pomuk vagy Nepomuk nevű városkában. 1370 körül indult el az egyházi pályafutása, pappá 1380-ban szentelték, majd jámbor hírének és tehetségének köszönhetően a prágai Szent Egyed-templom kanonoka és hitszónoka, IV. Vencel király feleségének gyóntatóatyja lett. A legenda szerint a király rá akarta venni arra, hogy felesége gyónásának titkát elárulja neki, de mivel János e kérésnek több ízben ellenállt és a király semmilyen módszerrel nem tudta megtörni, megkötözve a Moldva folyóba vetette őt 1393-ban.

Fotó: Jambori Tamas Forrás: Jámbori Tamás

A fennmaradt írott források alapján úgy tűnik, hogy az állítólagosan hűtlen királyné gyónási titkához kötődő történetét csak halála után 40 évvel jegyezték fel, amellyel így a gyónási titok mártírja lett. E történet mellett megemlítendő, hogy halálbüntetésének oka a mai napig nem teljesen tisztázott, ugyanis kivégzésének indítéka lehetett egyházpolitikai működése is. A prágai érsek és Vencel között ugyanis hatalompolitikai viszály alakult ki, amelynek végül Nepomuki Szent János vált áldozatává. Holttestét Vencel király el akarta tüntetni, de azt hamarosan megtalálták, és a prágai Szent Vitus-székesegyházban helyezték örök nyugalomra, ahol már kultuszának kezdetétől (a 16-17. századtól) rendkívüli eseményeket észleltek. A sírhely megválasztása gyakorlatilag nyílt sértés volt a királlyal szemben, aki mindenféle jogalap nélkül végezte ki Jánost az illetékes egyházi bíróság megkerülésével. A korban a vízbe fojtás megszokott eljárásnak számított a bűnös egyházi személyekkel szemben. Tisztelete már körülbelül 300 évvel a szentté avatása előtt megkezdődhetett, személye kezdetben az egyházi és a világi hatalom között kialakult csehországi viszály egyik fontos jelképe lehetett. A 17. század folyamán János alakjában a csehországi vallásháborúk után a jezsuiták a papság misztériumát és a gyónás szentségét akarták dicsőíteni, ellensúlyozni a Husz János nevével fémjelzett eretnek hagyományokat, valamint erősíteni a csehek, de a Habsburg birodalom más népeinek tradíciótiszteletét és dinasztikus hűségét is. Végül a cseh ellenreformáció avatta őt a katolikus Európa egyik legkedveltebb szentjévé. Szentté avatásának (1729) egyik döntő bizonyítékául tetemének feltárása idején előkerült nyelve szolgált, amely a sír kinyitásakor ép volt és rózsaszínű, és amit azóta is ereklyeként tisztelnek, és gyakorta ábrázolnak. Magyarországon a tiszteletére jezsuita vezetés alatt álló jámbor társulatok alakultak a 18. században (pl. Kőszegen, Győrött, Kalocsán, Temesváron), amelyek fő kötelességei az emberek jó hírének tisztelete és védelmezése, valamint a pletyka és a rágalom elleni küzdelem voltak.

Fotó: Jámbori Tamás

A 18. század „modern szentjei” közül az ő tiszteletére szentelték a legtöbb templomot, kápolnát és oltárt. Kezdetben a jezsuita városközpontokban – mint például Buda, Temesvár – tűnt fel kultusza a német lakosság körében, de a szakrális kordivat hatására hamar az egész országban népszerűvé vált; ezt elősegítette dinasztikus ihletettsége is. Mindemellett szobra az egyik legjellegzetesebb téralkotó eleme a magyar, valamint a közép-európai barokk városképnek, és szobrai fellelhetőek a barokk korból származó házak homlokzati fülkéjében, útfélen, kutak és hidak mellett, kompok tövében és más vízjárta helyek szélén. Általában papi ruhában, vállán hermelinpalásttal, fején birétummal, karján feszülettel ábrázolják. Egyik legmonumentálisabb barokk szoborkompozíciója (1744) Magyaróváron található meg, domborműves jeleneteivel mutatja be legendájának főbb motívumait.

Halála körülményeinek köszönhetően a folyók, hidak, hajósok (például a pest-budai dereglyések), vízimolnárok és halászok szentje, de az ő oltalmába ajánlották a vízimalmokat is. Tekintve a Kárpát-medence gazdag vízrajzát nem meglepő tehát, hogy alakja rövid időn belül oly népszerű lett Magyarországon. A 19. században a neki szentelt ünnepelőestéjén a vízimolnárok kivilágították és feldíszítették a dunai malmokat, és zeneszóval csónakokat bocsájtottak a vízre. Ennek az eseménynek mindig sok nézője akadt, és akár éjfélig is eltartott a lövöldözés, rakétaeregetés. Baja városában a 20. század végéig virágzott az ún. „Jánoska-eresztés”. Mohácson májusfa ágaival díszítették fel a kompokat, a szent szobrát pedig virágokkal feldíszítve a komp közepére állították és lampionokkal kivilágították. Ercsiben pedig kis fatutajokra ragasztott égő gyertyát eresztettek ünnepének estjén. Az ország számos más pontján is tartottak vízi ünnepeket vagy indítottak körmeneteket a templomokból a szobrához.

Fotó: Jámbori Tamás

Kiemelt kép: Jámbori Tamás