Ukrán kutatók egy csoportjának mérései szerint a csernobili erőmű területén a neutronkibocsátás növekedni kezdett, ami a maghasadás újbóli beindulására utal. Az eredményt a Science magazin is közzétette.
„Az egészet úgy kell elképzelni, mint a kerti grillezőben lévő parazsakat”
– szemléltette a helyzetet Neil Hyatt, a Sheffieldi Egyetem kémikusa. Amikor 1986. április 26-án a nukleáris katasztrófa bekövetkezett, az érintett négyes reaktor magja megolvadt, és nagyjából 170 tonnányi sugárzó urán folyt a reaktorcsarnok alatti szobákba. A lávára emlékeztető anyag idővel lehűlt, végül megkeményedett.
Fotó: FLICKR
Az elmúlt években a sugárzás szintje nagyjából állandó maradt, ám a szakértők már korábban is sejtették, hogy ez nem fog mindig így maradni. A problémás területet igyekeztek elszigetelni a külvilágtól, de ez a törekvés sem tudta megakadályozni, hogy esővíz szivárogjon azokra az elzárt helyekre, ahol a nukleáris anyag található.
A víz azért idéz elő maghasadást, mert lelassítja a neutronok mozgását, növelve annak esélyét, hogy urán atommagokkal ütközzenek. Az ütközések hatására még több neutron szabadul fel, ami életben tartja a reakciót.
2016-ban új szarkofág épült az erőmű romjai fölött, az építmény pedig mostanáig maradéktalanul ellátta feladatát. Most azonban a kutatók erősödő sugárzást mértek a 305/2 néven ismert szoba környékén. Ebbe a helyiségbe szivárgott le a nukleáris anyag nagy része.
A tudósok még most sem értik pontosan, mi okozza a reakciót. Azt sejtik, az anyag száradása valamiképpen segíti a maghasadást, de a folyamat részleteit egyelőre nem tudják magyarázni.
A teljes cikket ITT olvashatja tovább.
Csernobili karantén
„Kárpátalján igazán nem szoktunk hozzá a 32–36 fokos hőséghez, ami itt uralkodott, valamint mindenütt homok és por volt. Egy szellő, egy kocsi elhaladása akkora port vert fel, hogy percekig kellett várni, amíg elült. Természetesen alfa-sugárzással fertőzött por volt. A munkások félmeztelenül dolgoztak, naponta ki voltak téve a sugárveszélynek. Hiába próbáltunk rájuk maszkot erőltetni, nem kellett, az volt a válasz: gyorsan fejezzük be, hogy minél előbb hazamehessünk. Amikor ezeket szóvá tettem, a főnökeim azt mondták, maga ne szervezési kérdésekkel foglalkozzon, hanem ha van beteg, azokat gyógyítsa.”
Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.
