1964-től 1969-ig a pozsonyi Comenius Egyetem vendégprofesszorként működött, majd 1970-től a szegedi József Attila Tudományegyetem tanszékvezető professzora volt. Itt – elsősorban a szövegtan és a mondattan területén – tudományos iskolát teremtett. 1981-ben vonult nyugdíjba.
Noha már az 1940-es évek végén is jelentek meg olyan írásai, amelyek a mindennapi nyelvhasználat színvonalának emelésére irányultak, a széles körű elismertséget az 1976-ban Péchy Blanka színésznővel indított Beszélni nehéz! című rádióműsor hozta meg számára. Ekkor került be Deme László a rádió nyelvi bizottságába, s ezen rádióadások nyomán jöttek létre többek között a később nagy népszerűségnek örvendő beszédművelő körök, országos ifjúsági táborok. Mindezek szakmai irányításában nyugdíjba vonulása után is részt vett.
Munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták. Elnyerte a Szinnyei-emlékérmet (1943), neki ítélték a Szily-jutalmat (1947). Két ízben is részesült Akadémiai jutalomban (1953, 1955), s többek között az Akadémiai Díj (1964), a Révai-emlékérem (1969), az Ifjúsági Díj (1982), a Déry Tibor-díj (1986), a SZOT-díj (1987), a Bölöni-jutalom (1988), az Implom József-díj (2006) és a Kazinczy-díj (2011) kitüntetettje volt.
Deme László gazdag életútja 2011. június 6-án ért véget. Gyászjelentését (rá jellemző módon és stílusban) saját maga fogalmazta meg:
„Édesapánk, nagyapánk, dédapánk, Deme László nyelvész, a társadalom nyelviségének és a nyelviség társadalmának fáradhatatlan búvára, anyanyelvünk hűséges ápolója, 2011. június 6-án örök álomba szenderült. Az elhunytat családja saját halottjának tekinti.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!