Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) kiadásában megjelent Benkő Elek, Sándor Klára és Vásáry István munkája, A székely írás emlékei. Corpus Monumentorum Alphabeto Siculio Exaratorum című kötet. A köszöntőt Fodor Pál, a BTK címzetes főigazgatója jegyzi. A 928 oldalas könyv magába foglalja a székely írásról szóló történeti tudósításokat, a székely írás feliratos, kéziratos és nyomtatott emlékeit, a róla szóló korai értekezéseket, valamint a bizonytalan jellegű vagy tévesen meghatározott emlékeket, illetve a hamisítványokat. Az olvasó tájékozódását a bevezető, a székely írás történeti kontextusát megvilágító összegzés, bibliográfia, képjegyzék, valamint személy- és helynévmutató segíti.

A székely írás – a közbeszédben ismertebb nevén „székely-magyar rovásírás” – a magyar őstörténet és a korai székely történelem régi talánya, amely a humanizmus kora óta újra és újra felkelti a történettudósok és a nyelvészek figyelmét. Eredetének kérdése lezáratlan, kevés fennmaradt emléke csak lassan, hosszas rejtőzködés után vált ismertté. Meglepő tény, hogy a 18. század második feléig még a nyoma sem került elő olyan emléknek, amely hitelt érdemlően igazolta volna azokat a híradásokat, amelyek krónikákban, tudományos munkákban arról szóltak, hogy a székelyeknek egykor „valamiféle saját betűik” voltak. Az elsőként lejegyzett, a 18. században lemásolt csíkszéki templomfelirat eredetije is elveszett, és egészen 1864-ig kellett várni, hogy Orbán Balázs Énlakán megtalálja az első, eredeti helyén fennmaradt székely betűs feliratot.
Fél évszázad múlva, 1915-ben Sebestyén Gyulának még mindig nem volt módja ennél az egynél több székely feliratot közölni. Munkája, A magyar rovásírás hiteles emlékei mégis mérföldkövet jelent a székely írás kutatásának történetében. A másolatban fennmaradt írások számát jelentősen gazdagította, mindent összegyűjtött, amit kora tudományossága erről a titokzatos írásról tudhatott, továbbá anyagközlését illusztrálta is. A gondosan összeállított monográfiája nyomán megélénkülő érdeklődésnek nagy szerepe volt abban, hogy a következő évtizedekben egyre gyakrabban kerültek elő új székelyföldi feliratok, illetve fontos kéziratos emlékek. Ezek lassú, de folyamatos gyarapodása már hosszabb ideje újabb, korszerű összefoglalást kívánt.