Az utókor szemében Batthyány Tivadar életének fő művét az árral szembeni hajózás módjának megtalálására végzett próbálkozásai jelentik. Az 1790-es évek elején áttelepítette hajóácstelepét a pozsonyi Dunára, ahol hajózási kísérleteivel elmélyültebben foglalkozhatott. Az 1770-es évektől kezdődő kísérletezéseinek képletes megkoronázását jelenti az 1793-as, árral szemben is haladni képes, újszerű módon épített hajóra kapott szabadalom. A kivitelezés során adódó problémák, valamint az 1796-os dunai jégzajlás okozta károk miatt a hajó átadására csak 1797-ben kerülhetett sor. A mindenféle kívülről látható segédeszköz nélkül haladó, egyedülálló kinézetű hajó ünnepélyes bemutatásán 1797. szeptember 17-én Pozsonyban I. Ferenc magyar király is részt vett. A hajó – amely a tengerjáró szállítóhajóhoz hasonlóan szintén a Bucentaurus nevet viselte – meghajtása sokáig szolgált találgatások tárgyául. A legvalószínűbb, hogy a hajótestben levő lovak hajtották egy fogaskerék-áttételű járgányhajtómű segítségével. Ez a Bucentaurus már elsősorban reprezentatív luxus- és díszhajó volt, belül díszteremmel és tánctérrel. Batthyány Tivadartól nem állt távol a pompa, a nagyvilági élet, de a politika sem. II. Lipótnak 1790-es koronázása alkalmából sétahajót ajándékozott. I. Ferenc koronázására Budára 1792. június 7-én szintén stílszerűen egy 52 szál gerendából készített tutajjal érkezett. Hogy pontosan milyen vég érte a Bucentaurust, nem tudjuk, de 1802-ből való utolsó hírei is még sorozatos ünnepségről tudósítanak bennünket.
Batthyány Tivadarnak egyetlen fiúgyermeke született, Batthyány Antal József (1762–1828), aki nem vitte tovább apja örökségét, sem a kísérletező, sem a vállalkozói vonalon. Unokája, Batthyány Kázmér ugyanakkor fontos szerepet vállalt a magyar közéletben és a Szemere-kormány külügyminisztere is lett. Érdemes röviden kitérni Batthyány Tivadar közéleti működésére is. 1790-ben, II. József halála után jelentetett meg német nyelven politikai röpiratot, melyben egy másik műre reagálva a jozefinizmus és (ezzel együtt a teljes felvilágosodás) ádáz hangnemű, konzervatív nézőpontú kritikáját adja. Ebben az ország gazdasági felemelkedésének programját a közlekedés, elsősorban vízi közlekedés fejlesztéséhez kapcsolja. II. József híveit valóságtól elszakadt doktrinereknek tartja, akik nincsenek tekintettel a hazai viszonyokra és csak „a Bécsben divatos, fantaszták körében széltében-hosszában hallott szólamokat” ismétlik. Szintén aktuálisnak hat és párhuzamban áll napjaink konzervatív-progresszív szembenállásával, ahogy a József által érvényesített állami beavatkozást és a korlátozó intézkedéseket kárhoztatja vitapartnerével szemben, aki szerint a „magyar tunyaság” miatt éppenséggel kívánatos lehet nehézségek szándékolt felállítása: „a több munka az értékesítés szándékolt vagy ügyetlen korlátozása csak egyre kevesebb haszonban fog megmutatkozni, és így aztán az ember kedvetlen lesz, és teljes természetesen fogja csak kevesebbre rávenni magát.” Az idézett rész érdekessége, hogy gyakorlatilag pontosan idézi azt a napjainkban elsősorban Németországban zajló vitát, amelyben az egyik oldal szerint a korlátozások és terhek a környezetbarát és energiatakarékos innovációk megjelenését szolgálják, míg az ezzel szembenállók szerint éppenséggel ezek a gátjai annak, hogy finanszírozni lehessen a fejlesztéseket. Az emberi jogok Rousseau-i értelemben vett tanát életidegen absztrakciónak tartja, nézete szerint jogokról csak az emberek valóságos, sokrétű viszonyait figyelembe véve van értelme beszélni. Batthyány Tivadar már 1790-ben sem látott mást a francia forradalom eseményeiben, mint az irigységgel felheccelt tömeg öncélú, erőszakos vérontását, pedig ekkor még majd két év volt hátra a guillotine-ig, a királyi pár és az arisztokrácia lemészárlásáig. Batthyány Tivadar később is szívvel-lélekkel a francia forradalom ellensége volt. Birtokára fogadott be egy Franciaországból menekülő, kalandos életű magyar származású arisztokratát, Francois de Tott (Tóth) bárót (1733–1793). 1796-ban német és francia nyelven megjelent verset is írt a franciákkal szemben harcoló magyar csapatokat buzdítandó: Aeusserung eines ungarischen Patrioten / Sentiment d’un patriote Hongrois. Pressburg, 1796.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!