Országrombolók páholya

A páholyház mára egyszeriben kulturális tér lett, ahol ezentúl nap mint nap tort lehet ülni felettünk, s a régi tönkretett országon.

Humanitárius tevékenység leple alatt végzett nemzet- és országromboló aknamunka. Ismerős képlet a jelenből, ám ha a múltat vizsgáljuk, a nemzetellenes ténykedés tekintetében a radikális szabadkőművesekről is szót kell ejteni, mert a magyar ember sajnos néha felejt. Még Nagyváradon is, ahol a radikális – ma szélsőliberálisnak mondható – páholyok egyik legszorgalmasabbika, a László király páholy működött. Hiába hullt le a lepel róluk Raffay Ernő megannyi kritikai történelmi művének köszönhetően, és hiába szenteltem jómagam is külön fejezetet a belső ellenségnek a Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon című könyvemben meg a témát érintő korábbi cikkeimben, Váradon mindezzel sokan nem akarnak szembesülni.

Történt ugyanis, hogy a nagyváradi szabadkőműves-páholyépület a minap feltámadt – persze balkánias módon. A „vakolók” rossz emlékű épületét, amit ezen az 1912-ben feladott képeslapon is láthatnak, nemrég több százmillió forintot kitevő uniós támogatásból újították fel, de a néhány nappal ezelőtti átadás egyes helyi magyar és román (!) újságírók szerint nem volt maradéktalanul pontos. A Szabadkőművesség templomában (merthogy ez a hivatalos neve, hiszen nyíltan segítette a munkát a Romániai Nemzeti Nagypáholy is) tudniillik szó sem esik a váradi páholytagoktól. A helyi magyar liberálisok pedig emiatt máris cinikus emlékezetpolitikát kiáltottak a helyi napilapban...

És most álljunk is meg egy szóra, mert épp itt lehet belebotlani a Stockholm-szindróma okozta sajátos erdélyi tudathasadás példájába. Mert mégis milyen magyar az, aki lokálpatriotizmusnak álcázva akar hódolni olyan nagyváradi páholytagok előtt, akik Trianon előtt azzal voltak elfoglalva, hogy minden módon keresztbe tegyenek a római-katolikus egyháznak, amit maguk „nemzeti veszedelemnek” kiáltottak ki? Arról nem beszélve, hogy ezek voltak azok a személyek, akik 1900-ban kiadták a „Társadalmi programm” nevű indítványukat, ami a magyar társadalmi és állami élet szabadkőműves szellemben való átalakítását tűzte ki maga elé. Ugye milyen ismerősen cseng? Mintha csak a jelenben járnánk, persze Nyugaton. Hát ezeknek az alakoknak járna ki a tisztelet Szent László városában?

Szörnyű tény az is, hogy a még manapság is túlreklámozott Ady Endre ezeknek a szalonforradalmároknak a bűvkörében írt újságot, de még verset is. Ő maga vetette papírra 1902-ben a szabadkőműves központ felavatásakor, hogy a „templom-szerű csarnok […] hajléka a humanizmusnak, irgalmasságnak és világossághintésnek”. Ennyit a váteszről.

A komor épületet a helyi magyarság semmilyen szinten nem ápolta emlékezetében, sőt inkább kerülte azt. A páholyház viszont mára egyszeriben kulturális tér lett, ahol ezentúl nap mint nap tort lehet ülni felettünk, s a régi tönkretett országon. Mert ne gondoljuk azt, hogy véletlenül esett a választás ennek az épületnek a felújítására azon a Nagyváradon, ahol a város magyar arculatának az átalakítása ma is gőzerővel folyik a román városvezetés kénye-kedve alapján, s ahol lassan minden évre jut egy-egy épületkisajátítási botrány a történelmi városközpontban.

Az Időutazás a magyar múltba soron következő 32. része a régi Kaposvárra röpíti el az olvasót egy különösen mozgalmas képes levelezőlap segítségével.

A sorozat további epizódjait ITT tekintheti meg.

Borítókép: A nagyváradi László király szabadkőműves-páholy székháza 1912-ben (Balázs D. Attila gyűjteménye)