Etikátlan kutatók kiűzése a szürke zónából

Olyan etikai útmutatást fogalmaztak meg szakemberek, amely világszerte érvényesíthető az emberi maradványokon végzett DNS-vizsgálatokra. A 31 ország 68 kutatója közreműködésével született irányelvek a Nature szaklapban jelentek meg. Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont két kutatója, Bánffy Eszter és Szécsényi-Nagy Anna is részt vett a munkában.

Abasár régészeti ásatás. Az abasári templom feltárása Fotó: Teknős Miklós

Az emberi maradványokon végzett felelőtlen vizsgálatok egyik emlékezetes esete az észak-amerikai pueblo indiánoké. A Chaco-kanyonban található ősi szentélybe temetettek genetikai kutatása az őslakosok megkérdezése vagy bevonása nélkül zajlott. – Ugyan Amerikában 1990 óta létezik törvény, amely védené ezeket a leleteket és az őslakosok érdekeit, a kutatók azonban sokszor a szürke zónában mozognak – indokolta Szécsényi-Nagy Anna az irányelvek megszületését. Vannak laborok, amelyek munkatársai éveken át gyűjtötték a mintákat azokban az országokban, ahol saját laborkapacitás és anyagi forrás nem állt rendelkezésre. Ennek a rabló módszernek véget kell vetni.

–Észak-Amerikában a fő kérdés és etikai kifogás az őslakos csoportok részéről merült fel, akiket kezdetben gyakran nem kérdeztek meg, amikor ­elődeik csontjaiból vettek mintát, ők ezt kegyeletsértőnek ítélték. Hasonló volt a helyzet az óceániai őslakosok régészeti csontmintáival kapcsolatban is. Európában korábban számos alkalommal fordult elő, hogy meggondolatlanul vontak be régészt és antropológust, végeztek mintavételt és genetikai vizsgálatot. Az ilyen tett régészeti kontextus, a pontos háttér és a genetikai eredmények megfelelő szakemberekkel való értékelése nélkül talán ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki rablóásatáson kikotort régészeti leletet akar értelmezni: a környezetéből kiszakított tárgy elveszti legfőbb értékét: az információt, amit hordoz a múltról – érvelt Bánffy Eszter.

A nemzetközi konzorcium által összeállított útmutatás, illetve nyilatkozat David Reich amerikai genetikus harvardi munkacsoportjának a kezdeményezésére született.

A humán archaikus DNS-kutatás világviszonylatban is érvényesíthető alapvető etikai elve, hogy a kutatóknak be kell tartaniuk minden előírást abban az országban és ott, ahol dolgoznak, illetve ahonnan az emberi maradványok származnak.

Bármely vizsgálat megkezdése előtt részletes tervet kell készíteni, és azt meg kell osztaniuk az érintett felekkel, illetve minimalizálni kell az emberi maradványok roncsolását. Szécsényi-Nagy Anna szerint ez eddig nem megfelelő mértékben, illetve nem minden laborban volt szempont. Az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent a DNS-vizsgálatokhoz szükséges mintamennyiség. Ma már néhány milligramm por elég ahhoz a vizsgálathoz, amihez a 2000-es években grammnyi mennyiség kellett. Ma a legkíméletesebb protokoll ugyanazt a fogat számos vizsgálatra használja: betekintést nyújt a szájban lévő baktériumflórára, a fogkőmaradványokból egykori táplálékmaradványokat lehet azonosítani, majd a fogzománcot lehet vizsgálni például a fiatalkori mobilitás felderítésére, míg a fog belsejében található gyökércsatornában maradt sejtek vizsgálataiból fertőző betegségekre lehet következtetni. Mindezt egyetlen fogból! Különösen magas DNS-tartalma miatt értékes a halántékcsont sziklacsonti része, amelyből csak kettő van, tehát alapos kutatási kérdésekkel, feladatokkal jár, hogy az egyiket mintavételre használják el.

Az etikai útmutatás megfogalmazói­nak meggyőződése, hogy a múlt megértésében az archeogenetika eredményeinek fontos szerepet kell kapniuk, ugyanakkor nem szolgálhatnak egyes csoportok kirekesztésének vagy más csoportok ideológiai – hatalmi vagy területszerzési – törekvéseinek alapjául.

Bánffy Eszter szerint a politikának semmi keresnivalója a múlt felfedezésében. Európában különösen fájdalmas a közelmúlt történelme, ennélfogva még érzékenyebben kell ügyelni arra, nehogy bármi fajta megkülönböztetés alapja legyen, melyik ember, melyik népcsoport vándorolt egy adott területre előbb. Ráadásul az archeogenetika gyakran több ezer éves maradványokat vizsgál: a Kárpát-medence népeinek őskori és ókori, majd népvándorlás kori kavalkádjában a múlt emberét, rokonságát, betegségeit, társadalmi helyzetét, ezek dinamikáját kutathatja, nem pedig az „elsőbbség” kérdését. Míg egyesek arra törekedtek, hogy a genetikával visszaélve igazolják egyes csoportok összetartozását, véleményük szerint nem helyénvaló, hogy a genetikai adatokat ilyen módon, az identitást meghatározó tényezőként használják fel.

Szécsényi-Nagy Anna szerint a genetikai eredményeket érzékenyen kell kezelni és tálalni.

Az érzéketlenségre példa Vanuatu őslakosságának genetikai kutatása, akik hagyományaik szerint a 3500 éves lapita kultúra népességéből származnak. Ezt a tradíciót a genetikai elemzések előbb 2016-ban, majd 2018-ban felborították. A gyors és egyszerű genetikai magyarázatok azonban árnyaltabbá és komplikáltabbá válnak, ahogy több adatunk van egy időszakból és térségből. A lapita kultúra elsöprése a pápua bevándorlás révén ma már egy hosszabb és összetettebb demográfiai folyamatként értelmezhető, amely során fennmaradt például a lapita őslakosok nyelve. Azaz a nép eltűnt, de a nyelve tovább él.

Borítókép: Archeológus munka közben (Fotó: Teknős Miklós)