Az elmúlt időszakban ritkán fordult elő, hogy az éppen magunk mögött hagyott hónapról ne azt derítették volna ki a statisztikusok, hogy az is rekordmeleget hozott. Nem volt ez másként az idei októberrel sem, ami a harmadik legmelegebb október volt az 1979-es mérések kezdete óta – jelentette be hétfőn az Európai Unió Copernicus Légkörfigyelő Szolgálata (C3S). Világszerte 0,42 Celsius-fokkal volt melegebb, mint az 1991 és 2020 közötti időszak átlaga, ennél csak 2015 és 2019 októbere volt melegebb. A hírről beszámoló MTI azt is megírta, hogy az átlagosnál melegebb volt Kanada és Oroszország északi részén, illetve az Antarktisz nyugati területein. Európa déli és délkeleti részén azonban a megszokottnál hűvösebb volt. A bejelentés újabb adalék ahhoz, hogy miért kell mindent megtennünk a globális hőmérséklet-emelkedés ellen.
Hűsítő selyem készült alumíniumból
Nanorészecskék hozzáadásával úgy módosították a selymet, hogy az átalakított anyag a napfény 95 százalékát visszaverje, ennek hatására forróság idején is hűvös marad. A mesterséges selyemből készült szövet körülbelül tizenkét és fél Celsius-fokkal hűvösebben tartja a bőrt, mint a pamutruhák.

A világon megtermelt elektromos áram körülbelül 15 százaléka ma már a hűtésre fordítódik. Ennek az energiának a csökkentése érdekében a tudósok olyan passzív hűtési módokat keresnek, amelyek nem igényelnek áramot. A kínai Nanjing Egyetemen dolgozó Jia Zhu és az amerikai Stanford Egyetem munkatársa, Shanhui Fan kollégáikkal a selyemben látják az egyik hűsítő megoldást. Ez az anyag visszaveri a ráeső napfény nagy részét – főleg az infravörös és a látható hullámhosszú fényt. A kutatók olyan selymet terveztek, amely még több napfényt – a beérkezőnek körülbelül a 95 százalékát – ver vissza. A selyemszálakat e cél érdekében alumínium-oxid nanorészecskékkel burkolták be. Amikor a kutatók ezt a mesterséges selymet napfényben fürdették, azt találták, hogy 3,5 Celsius-fokkal hűvösebb maradt, mint a környező levegő, mivel visszaverte a legtöbb napfényt, és hőt is kisugárzott. A hírről beszámoló Newscientist.com szerint ez az első olyan mesterséges szövet, amely napfényben hűvösebb marad, mint a környező levegő.
A kutatók mérései szerint a mesterséges selyem a természetes selyemnél nyolc fokkal hűvösebben tartotta az ember testét – és 12,5 fokkal hűvösebben, mint a pamut. Kísérleteik során hosszú ujjú inget készítettek a különleges anyagból, majd megkértek egy önkéntest, hogy 37 fokos napon állva viselje azt. Az infravörös felvételek szerint az ing hűvös maradt. A természetes selyemből vagy pamutból készült inget viselő önkéntesről készült hasonló infravörös felvételek ellenben azt mutatták, hogy ezek a szövetek felmelegszenek. – Ha mesterséges selymet visel valaki a forró napon, sokkal hűvösebbnek érzi magát, mint normál textíliák, például pamut viselése esetén – mondja Zhu.
A mesterséges selyemből készült ruha kényelmes, jó légáteresztő képességű, többször mosható és szárítható, emellett költséghatékonyan és tömegesen előállítható. A szövetből készült ruhát elsősorban szabadtéri viseletre tervezték, amikor közvetlen napsugárzásnak van kitéve a hordója, nem pedig beltéri környezetbe, például otthonokba és irodaházakba.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kiderült a tökéletes nokedli titka
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.

Kiderült a titok a fagyasztott hús kiolvasztási technikáiról
Az nagyon jó, ha mindig van a fagyasztóban némi tőkehús, arra az esetre, hogy legyen mit előkapni, ha csak gyorsan összedobnánk valami finomat.

A egészséges táplálkozás titka: így fogyassza a tojást
Mivel a tojás rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz, ezért különösen egészséges a rendszeres fogyasztása.

Jó hír érkezett a sajtimádóknak, ezt olvassák el!
A sajtfogyasztással kapcsolatban nemcsak hogy megoszlanak a vélemények, de gyakran teljesen ellentétes álláspontok kerülnek szembe egymással.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Bodzát sütnek a Veol Bisztróban

Mi volt itt? Mbappé gyors duplája után a Barca szétcincálta a Realt

Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!

Döbbenetes üzenet érkezett a lengyelektől: figyelmeztettek, Magyarország jövője a tét

„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet

Válik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára: megszólalt a szakértő, itt vannak a lehetséges indokok

A Ferencváros edzője nagyon kiakadt: Meddig mehet ez így tovább?

NB II: a 28. forduló mérkőzései – élő eredménykövető!

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott

Le Pen: Orbán Viktort is megpróbálja félretenni az EU
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kiderült a tökéletes nokedli titka
A nokedli, vagy ahogy felénk hívják, galuska elkészítése alapvetően nem egy bonyolult folyamat, csak néhány apróságra oda kell figyelni.

Kiderült a titok a fagyasztott hús kiolvasztási technikáiról
Az nagyon jó, ha mindig van a fagyasztóban némi tőkehús, arra az esetre, hogy legyen mit előkapni, ha csak gyorsan összedobnánk valami finomat.

A egészséges táplálkozás titka: így fogyassza a tojást
Mivel a tojás rengeteg értékes tápanyagot tartalmaz, ezért különösen egészséges a rendszeres fogyasztása.

Jó hír érkezett a sajtimádóknak, ezt olvassák el!
A sajtfogyasztással kapcsolatban nemcsak hogy megoszlanak a vélemények, de gyakran teljesen ellentétes álláspontok kerülnek szembe egymással.