Az eredmények többségét azért nem tudták reprodukálni, mert a kísérletek ismétlői nem jutottak elegendő információhoz az eredeti dokumentumokból vagy szerzőktől az alkalmazott módszerekről. Ráadásul az ötven megismételhető kísérlet esetében az eredmények 85 százalékkal maradtak el az eredetileg közölt értékektől. A reprodukálás során a kutatók felvették a kapcsolatot a tanulmányok szerzőivel további információkért. Az érintettek negyede segítőkész volt, harmada nem válaszolt a kérésekre vagy egyéb módon nem volt segítőkész. Az egyik kísérletet például azért nem ismételhették meg, mert az eredetileg alkalmazott – speciálisan a programhoz tenyésztett – egerekből nem kaptak, a rágcsálók nélkül pedig a replikáció lehetetlen volt.
Egyes kutatók kifejezetten ellenségesen fogadták azt az elképzelést, hogy független tudósok megismételnék a munkájukat. Ez az attitűd egy olyan kutatási kultúra terméke, amely az innovációt értékeli a replikációval szemben.
Egyébként még a segíteni akaró szerzők sem tudták mindig megosztani adataikat – elvesztek az adathordozók vagy a szellemi tulajdonra vonatkozó korlátozások miatt nem segíthettek, esetleg olyan adatokat kértek tőlük, amelyek csak a korábbi végzős hallgatóiknak voltak meg.
A jelentés sokat elárul a daganatbiológiai kutatások szakmai kultúrájáról, és cseppet sem hízelgő képet kapunk
– idézte a Sciencenews.org portál Jonathan Kimmelmant, a montreali McGill Egyetem bioetikusát, aki szerint aggasztó, ha reprodukálhatatlan eredményeket használnak klinikai vizsgálatok során vagy gyógyszerfejlesztések elindításakor. Ha kiderül, hogy a hatóanyag alapjául szolgáló eredmény nem megbízható, „a kezeltek fölöslegesen vannak kitéve olyan gyógyszereknek, amelyek nem biztonságosak, és teljesen hatástalanok a daganatos betegségek ellen.” Ugyanakkor Jonathan Kimmelman óva int attól, hogy az eredményeket úgy értelmezzék, mintha a jelenlegi daganatkutatási rendszer hibás lenne.
