Veszélyesek a fals pozitív eredmények

Elgondolkoztató eredményeket hozott az a program, amelyben a 2010–12 között publikált daganatbiológiai kutatási eredményeket próbálták megismételni. A kutatók 193, alapvetőnek tartott kísérlet megismétlését tűzték ki célul, azonban csak ennek a negyede volt reprodukálható – számolt be munkájáról a csapat az eLife folyóiratban. Azaz, a kísérletek háromnegyede nem hozott eredményt vagy nem azt hozta, amit az eredeti szerzők leírtak.

F004/1444 Fotó: Science Photo Library via AFP

Az eredmények többségét azért nem tudták reprodukálni, mert a kísérletek ismétlői nem jutottak elegendő információhoz az eredeti dokumentumokból vagy szerzőktől az alkalmazott módszerekről. Ráadásul az ötven megismételhető kísérlet esetében az eredmények 85 százalékkal maradtak el az eredetileg közölt értékektől. A reprodukálás során a kutatók felvették a kapcsolatot a tanulmányok szerzőivel további információkért. Az érintettek negyede segítőkész volt, harmada nem válaszolt a kérésekre vagy egyéb módon nem volt segítőkész. Az egyik kísérletet például azért nem ismételhették meg, mert az eredetileg alkalmazott – speciálisan a programhoz tenyésztett – egerekből nem kaptak, a rágcsálók nélkül pedig a replikáció lehetetlen volt.

Egyes kutatók kifejezetten ellenségesen fogadták azt az elképzelést, hogy független tudósok megismételnék a munkájukat. Ez az attitűd egy olyan kutatási kultúra terméke, amely az innovációt értékeli a replikációval szemben.

Egyébként még a segíteni akaró szerzők sem tudták mindig megosztani adataikat – elvesztek az adathordozók vagy a szellemi tulajdonra vonatkozó korlátozások miatt nem segíthettek, esetleg olyan adatokat kértek tőlük, amelyek csak a korábbi végzős hallgatóiknak voltak meg.

A jelentés sokat elárul a daganatbiológiai kutatások szakmai kultúrájáról, és cseppet sem hízelgő képet kapunk

– idézte a Sciencenews.org portál Jonathan Kimmelmant, a montreali McGill Egyetem bioetikusát, aki szerint aggasztó, ha reprodukálhatatlan eredményeket használnak klinikai vizsgálatok során vagy gyógyszerfejlesztések elindításakor. Ha kiderül, hogy a hatóanyag alapjául szolgáló eredmény nem megbízható, „a kezeltek fölöslegesen vannak kitéve olyan gyógyszereknek, amelyek nem biztonságosak, és teljesen hatástalanok a daganatos betegségek ellen.” Ugyanakkor Jonathan Kimmelman óva int attól, hogy az eredményeket úgy értelmezzék, mintha a jelenlegi daganatkutatási rendszer hibás lenne.

A tudomány jelentős mértékű reprodukálhatatlanságát, a magas számú fals pozitív kutatási eredményeket John P. A. Ioannidis, a Stanford Egyetem professzora matematikai, statisztikai, szociológiai okokra is visszavezette.

A megismételhetetlenség okai közt sorolta a szándékos csalást, a tudatos adatmanipulációt, az elfogultságot, a módszertani és tervezési hibákat. A Semmelweis Egyetem Kutatói Szalon című korábbi rendezvényén Makara B. Gábor akadémikus – gondolatai a Semmelweis.hu-n olvashatók – a fals pozitív eredmények jelentősebb társadalmi okaiként említette például, hogy az érdekes és élvonalbeli helyen publikált eredmények jelentős anyagi haszonnal járnak a kutatóknak. A magas impaktfaktorú folyóiratok presztízsük fenntartása érdekében szinte csak a szenzációs eredményeket közlik, amelyeket várhatóan sokan fognak majd idézni. Ugyancsak a korrekt eredmények ellen dolgozik az a szokásrend, hogy egy-egy cikk megjelenése után már nem teszik közzé annak esetleges cáfolatát, és nem vonják vissza az eredetit indokolt esetben sem.

A reprodukálhatatlan, ám dollármilliárdokat elnyelő tudományos eredmények miatt a közvéleményben tudományellenesség alakulhat ki, és ez a támogatottság csökkenéséhez, valamint az áltudományok további térnyeréséhez vezethet.

A probléma lehetséges megoldásai közt említette az akadémikus a kutatóképzés reformját, az erősebb tudományfilozófiai és etikai alapok átadását, a statisztikai kultúra növelését.

Az eLife-ban megjelent tanulmány összegzése szerint minden lehetőséget meg kell adnunk a kutatóknak, hogy pontosan bemutassák, hogyan zajlanak a kutatásaik. Nekik pedig törekedniük kell arra, hogy kísérleti módszereikről a lehető legtöbb információt közöljék, hogy a kívülállók is megértsék, mi ­miért történt. Végső soron, ha önkorrigáló tudományt szeretnénk, rengeteg lehetőséget kell biztosítanunk nemcsak a hibák elkövetésére, hanem azok felfedezésére is, többek között a kísérletek megismétlésével. A közvélemény megérti, hogy a kutatók időnként hibáznak. Aggodalomra az ad okot, ha a tudomány nem képes hatékonyan kiszűrni ezen hibákat.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Europress/AFP)