Szabó T. Attila 1906. január 12-én született a Maros megyei Fehéregyházán, de apja korai halála után édesanyjával és testvéreivel Désre költöztek. Itt kezdte meg iskoláit, ezután pedig a kolozsvári Református Kollégiumba járt, majd a kolozsvári Református Teológián lelkészi képesítést szerzett. Egy tanévet töltött ösztöndíjas hallgatóként Skóciában, itt az Edinburgh és St. Andrews egyetemen hallgatott teológiai előadásokat. Végül nem a lelkészi hivatást választotta.
Az I. Ferdinánd Király Tudományegyetemen magyar–angol szakos tanári oklevelet, majd doktori fokozatot szerzett. Doktori értekezését Kéziratos énekeskönyveink és verses kézirataink a XVI–XIX. században címmel a debreceni Tisza István Tudományegyetemen védte meg. Szabó T. Attila későbbi munkásságára többek között a történettudós és levéltáros Kelemen Lajos hatott, aki mellett a levéltári kutatásokba nyert betekintést, de a híres nyelvjáráskutatónak, Csűry Bálintnak is meghatározó szerepe volt a tudományos tevékenységében. 1930-ban Csűry Bálinttal ment az akkor még egyetemi hallgató Szabó T. Attila a moldvai magyarok közé, 1949-ben azonban már az egyetemi kutatócsoport vezetőjeként tért vissza, hogy a moldvai csángó nyelvjárás nyelvföldrajzi vizsgálatát elvégezzék.
1935-ben Csűry Bálint készítette elő Szabó T. Attila doktori szigorlatát, ő volt az egyik vizsgáztatója is, és az erdélyi népnyelvkutatók és a debreceni Csűry-iskola között a kapcsolat később is megmaradt. 1936-tól Kolozsváron levéltári kutatóként dolgozott, majd a kolozsvári egyetem tanára lett.
Az 1930-as és 40-es években több írásában foglalkozott a helynevekkel, például: A helynévgyűjtés jelentősége és módszere (1934), Zilah helynévtörténeti adatai a XVI–XX. században (1936), Kalotaszeg helynevei (1942), A Dobokai völgy helynevei (1946). 1944-ben az Erdélyi Tudományos Intézet vezetője, 1945-től pedig a Bolyai Tudományegyetem Nyelvtudományi Tanszékének lett a vezetője.
Az Erdélyi Tudományos Intézetben Szabó T. Attila a helynévgyűjtést és a nyelvföldrajzi gyűjtést szorgalmazta, ezért Gálffy Mózest és Márton Gyulát megbízta a Kolozsvár környékén fellelhető nyelvföldrajzi adatok összegyűjtésével. Erről a munkáról számol be a Huszonöt lap „Kolozsvár és vidéke népnyelvi térképé”-ből (1943) című módszertani tanulmányuk. 1949 nyarán Szabó T. Attila irányításával Gálffy Mózes, Márton Gyula és Vámszer Márta (a kolozsvári egyetem munkatársaiként) a moldvai csángó nyelvjárás atlaszának elkészítéséhez megkezdték az anyaggyűjtést a moldvai magyarok körében. A munka során arra törekedtek, hogy a nyelvjárás hang- és alaktani rendszerét, valamint a szókincs számos elemét összegyűjtsék. Az anyaggyűjtés és az ellenőrző munkálatok 1962-ig tartottak. Bár az atlasz 1969-re elkészült, a kiadására csak 1991-ben kerülhetett sor A moldvai csángó nyelvjárás atlasza címmel, Murádin László és Péntek János közreműködésével.
Szabó T. Attilát 1952-ben eltávolították az egyetemről, ezután pedig a Román Akadémia kolozsvári Nyelvtudományi Intézetében dolgozott a román–magyar nagyszótár szerkesztői munkaközösségében. 1954-ben térhetett vissza az egyetemre, ahol 1971-ig, a nyugdíjazásáig dolgozott. Szabó T. Attila részt vett az egyik nevezetes magyar nyelvemlék közzétételében is. A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák nevű, a 15. század első feléből származó magyar nyelvemléket Farczády Elek marosvásárhelyi történész fedezte fel a Koncz-kódexben, a szöveg közzétételére pedig Szabó T. Attilát kérte fel. Farczády és Szabó T. közös kiadványaként jelent meg 1957-ben A marosvásárhelyi sorok, 1973-ban pedig A Marosvásárhelyi Sorok és a Marosvásárhelyi Glosszák című munkájuk.
Szabó T. Attila életművének jelentős része a 14 kötetben megjelentetett Erdélyi magyar szótörténeti tár. A levéltári adatok gyűjtését már 1925-ben elkezdte, de akkor még nem szótár kiadását tervezte. Az akkori kutatásainak elsődleges célja a helynévtörténeti anyagok gyűjtése volt, viszont a kutatásai során lejegyzett adatokat szótörténeti szempontból is hasznosnak ítélte. Később több kötetből álló kiadvány lett a 14. és a 19. század közötti időszakból származó, különféle hivatali és magánéleti iratfajtákból válogatott anyagból. A szövegek a székely és a mezőségi nyelvjárásterületről származnak. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár első kötete 1975-ben jelent meg, ezt Szabó T. Attila egyedül szerkesztette. Azonban a 2. kötet szerkesztésébe már bevonta a tanítványait és a munkatársait is, azért, hogy a kiadvány minél előbb elkészülhessen. Az 5. kötetet 1993-ban, már Szabó T. Attila halála után adták ki, a kiadvány utolsó, a 14. kötetét pedig 2014-ben.
Szabó T. Attila nevét ma a magyar nyelvi kutatóállomás viseli Romániában, ez a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (SZTANYI). Emellett 2016-ban Szabó T. Attila-ösztöndíjat is alapítottak olyan szakemberek munkájának elismerésére, akik pályájuk során tudományos szaknyelvük igényes használatára törekedtek.
A szerző Pál Helén, a Magyarságkutató Intézet munkatársa
Az eredeti írás IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Szabó T. Attila (Fotó: Wikipédia)
