Múmiabontó bulikat tartottak Angliában

Az egyiptomi múmiákból készült termékeket ötszáz éven át gyógyszerként használták Európában. A különös gyógymód egy félrefordítás hatására terjedt el. De miért ettek az európaiak egyiptomi múmiákat? Miért gondolták, hogy a kannibalizmus jót tesz az egészségüknek?

Fotó: Teknos

A múmiapor története a X. századi Perzsiáig nyúlik vissza. Akkor és ott biztosan használták a mumiyaként emlegetett bitumenes kenőcsös pakolást zúzódásokra és törésekre. Vérzéscsillapításra, külső sérülések gyógyulásának elősegítésére is hasznosnak tűnt, később már mindenfajta betegség – tuberkulózis, pestis – ellen alkalmazták. A keresztes hadjáratok során a lovagok is tudomást szereztek a csodaszerről, így hamarosan Európában is megjelent a bitumenalapú gyógyszer. A perzsa alapanyag a megnövekedett igények következtében csakhamar fogyni kezdett, ezért alternatív forrást kellett találni. A megoldás félrefordításon alapult.

A perzsa mumiya kifejezés nagyon hasonlít a latin mumia szóra, így lett figyelmetlenségből, lustaságból, nemtörődömségből a mumyából mumia. Ha mumia, akkor kézenfekvő volt, milyen alapanyagból pótolható az eredeti bitumenalapú szer – olvasható a pécsi gyógyszerészek által működtetett Gyógyszertechnológia.hu portálon –, természetesen egyiptomi múmiákból. A csontokat és más kiszáradt testrészeket porrá őrölték, majd folyadékban feloldották és kész volt a megannyi kórra adható hatóanyag. Középkori királyok, uralkodók nagy becsben tartott csodaszerként alkalmazták a legkülönbözőbb betegségekre az egyiptomi múmiák porrá zúzott gyógyhatásúnak vélt őrleményét. Ámbár az egyiptomiak a XVI. században betiltották a múmiák exportálását, a kereslet olyannyira megnőtt, hogy gátlástalan kereskedők és múmiafelhajtók gyártani kezdték a múmiákat. Szereztek egy természetes módon elhunyt, kivégzett vagy öngyilkos egyiptomit, kitették a napra, és ha kiszáradt, ledarálták. Szendi Gábor Mumológia című cikkében arról írt, hogy olykor döglött állat is megfelelt, por alakban nehéz volt tisztázni az eredetet, hatni meg legalább úgy hatott, mintha eredeti lett volna.

Az antibiotikumok nélküli világban az egykori orvosok őrölt koponyákból, csontokból készült poralakú termékeket írtak fel fejfájásra, duzzanatok csökkentésére. A Livescience.com tudományos portál összefoglaló anyagában az olvasható, hogy 1909-ig az orvosok általában emberi koponyákból gyártott készítményeket használtak neuroló­giai rendellenességek kezelésére. 

II. Károly angol király (1660–1685) is az alkohollal kevert koponyaporra esküdött, ami egyszerűen csak The King’s Drops (A király cseppjei) néven vált ismertté.

A mumifikálódott testekből előállított gyógyhatású termékeket évszázadokon át fogyasztottak a gazdagok és szegények, árusították a patikusok. Az uralkodók számára a múmiaevés királyi szempontból is megfelelt, mivel a múmiapor fáraókból, azaz egyiptomi uralkodókból készült. Az uralkodó tehát uralkodót evett. Azonban nem minden orvos gondolta úgy, hogy a kiszáradt, több ezer éves múmiákból készülnek a leghatásosabb gyógyszerek. Egyesek úgy vélték, hogy a friss húsnak és vérnek olyan életereje van, ami hiányzik a múmiákból.

A XIX. században az Egyiptomba utazók jelentékeny része nemcsak a piramisokat akarta látni, hanem utcán vásárolt múmiákat vittek haza. Angliában zárt körű partikon bontották ki azokat. Ezek az események elein­te orvosi célokat szolgáltak. 1834-ben Thomas Pettigrew sebész a Királyi Sebészeti Egyetemen (Royal College of Surgeons) tárt fel egyiptomi múmiát, amit számos hasonló esemény követett. Olykor nem várt eredménnyel, hiszen egy egyiptomi hercegnőről állítólag a kicsomagolás után derült ki, hogy férfi volt, egy másik múmiának a fejét pedig – nehezen magyarázható indokkal – homokkal töltötték meg. Hamarosan azonban már szó sem volt orvosi célokról, puszta látványosság volt egy-egy kiszáradt és bebalzsamozott tetem feltárása. A kiszáradt hús és csontok látványa miatt özönlöttek az emberek az ilyen eseményekre. A múmiabontó bulik a XX. század kezdetével véget értek. Napjainkban egyetlen komoly régész/orvos sem bont ki passzióból múmiát és egyetlen orvos sem javasolja annak elfogyasztását.

A valódi múmiapor egészen a XIX. századig hivatalos gyógyszerként volt jelen, sőt az utolsó hivatalos gyógyszerárlista, amelyen a múmiaport (Mumia vera Aegyptica, azaz valódi egyiptomi múmia) még feltüntették, éppen a világ egyik legnagyobb gyógyszergyárához, a Merckhez fűződik 1924-ből.

Egy múmia birtoklása ma is sokakat csábít, ezért jelentős az illegális kereslet az ilyen és ehhez hasonló régiség iránt. A Livescience.com szerint napjaink­ban az antikvitás feketepiaca – beleértve a múmiákat is – évente körülbelül hárommilliárd dollárra tehető.

Borítókép: Nem mindegyikből lett gyógyszer (Fotó: Teknős Miklós)