Az Uránusz négy holdján folyékony víz lehet

Az Európai Űrügynökség (ESA) április közepén indított űrszondát (Juice) a Jupiter három holdjához azzal a céllal, hogy új információkat szerezzen a jeges felszínük alatt sejtett óceánokról, az ott található esetleges életről. A NASA új tanulmánya szerint az Uránusz egyes holdjainak jeges felszíne alatt valószínűleg szintén mély óceánok rejtőznek. Közülük kettőnek, a Titaniának és az Oberonnak a vize akár kellően meleg lehet az élet fenntartásához.

A composite photo shows the Uranus (white dots) below the total lunar eclipse in Chiyoda Ward, Tokyo on Nov. 8, 2022. The celestial phenomenon, often called a blood moon, as the Moon turns red, takes place when the Earth comes between the Sun and the Moon and its shadow covers the Moon. Uranus will be visible and the four bodies of the Solar System, the Sun, the Earth, the Moon, and the Uranus will be almost on the same straight line in 442 years. ( The Yomiuri Shimbun ) (Photo by Tetsu Joko / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP) Fotó: Tetsu Joko / Yomiuri/ AFP

Az amerikai kutatók a közelmúltban áttekintették az 1977-ben útnak indított Voyager–2 űrszonda által több évtizede, egészen pontosan 1986-ban, az Uránusz melletti elhaladás során gyűjtött információkat. Az új számítógépes modellezési technikákkal felvértezve a kutatók újraelemezték az adatokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy az Uránusz 27 holdja közül négynek valószínűleg folyékony víz lehet a jeges kérge alatt. (A tanulmány szerzői a bolygó ötödik legnagyobb holdjaként ismert Mirandát már túl kicsinek ítélték ahhoz, hogy elegendő hőt tartson fenn ahhoz, hogy a víz folyékony állapotban maradjon meg a jeges kérge alatt.)

A Journal of Geophysical Research folyóiratban közzétett megállapítások szerint ezek a holdak – Ariel, Umbriel, Titania és Oberon – vélhetően több tíz kilométer mély sós óceánokat tartanak fenn. Csatlakoznak a Naprendszerben felfedezett/sejtett vízi világok egyre növekvő listájához.

– A tanulmány megkérdőjelezi azokat a korábbi elképzeléseket, amelyek szerint az 1100–1600 kilométeres átmérőjű holdak túl kicsik ahhoz, hogy a jeges felszín alatt a víz folyékony állapotban maradjon – idézte a Mashable.com Julie Castillo-Rogezt, a NASA dél-kaliforniai Jet Propulsion Laboratory munkatársát.

Balra az Uránusz, jobbra a Neptunusz. Fotó: B. Jonsson/NSF's NOIRLab/AFP

Az új számítógépes modellek a korábbi küldetések tapasztalatait is hasznosították, amelyek során óceáni világokat fedeztek fel a Naprendszerben, beleértve a Szaturnusz Enceladus holdját és a Ceres törpebolygót.

– Amikor kis égitestekről – törpebolygókról és holdakról – van szó, a bolygókutatók korábban több valószínűtlen helyen is találtak bizonyítékot óceánokra, többek között a Ceres és a Plútó törpebolygókon, valamint a Szaturnusz Mimas nevű holdján – tette hozzá Julie Castillo-Rogez.

A közelgő amerikai űrmissziók napirendjéről döntő szakmai testületek az új információk birtokában izgalmas célpontnak látják az Uránusz körül keringő holdakat. 

A James Webb-űrteleszkóp a közelmúltban szintén a Naptól számított hetedik bolygóra fordította figyelmét. Az Uránusz azonban nagyon messze van. Egy odatervezett útra való felkészülés érdekében a NASA megpróbál minél többet megtudni a bolygóról, amely nagyjából 3,2 milliárd kilométerre mozog a Földtől.

Az Uránusz azért is izgalmas a csillagászok számára, mert mérete a legelterjedtebb a kozmoszban – természetesen a más csillagok körül keringő bolygókra, azaz exobolygókra kell gondolni. Ha többet akarunk megtudni az exobolygókról, akkor többet kell tudnunk az Uránuszról. Ennek ellenére eddig mindössze egyetlen űrszonda – a korábban említett Voyager–2 – járt a bolygó körül. Más megoldás híján a kutatók földi teleszkópokat használtak, hogy jobban megértsék a Naprendszer hetedik bolygójának titkait.

Az Uránusz-látogatás hívei azt mondják, hogy a gázbolygóhoz legkorábban 2031-ben, vagy 2032-ben indulhat amerikai szonda. Azért éppen akkor, mert útja során kihasználhatja a Jupiter gravitációs hatását, hogy gyorsabban eljusson oda.

A kutatóknak azonban még sok rejtélyt kell megfejteni, beleértve azt is, hogy honnan veszik a holdak hőjüket, hogy megakadályozzák a vizek befagyását. Az Uránusz gravitációs vonzása ehhez nem elegendő. A szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az óceánokban lévő nagy mennyiségű, oldott állapotú sók speciális fagyállóként működhetnek.

Borítókép: Teljes holdfogyatkozás tavaly novemberben Tokióban. Az apró pontok sorozata az Uránuszt mutatja a jelenség alatt (Fotó: AFP/Tetsu Joko)