Az Aucklandi Egyetem kutatócsoportja csaknem kétszáz kvazár részletes vizsgálata alapján megállapította, hogy az események ötször lassabban történnek a világegyetemnek azon a részén, ahol az univerzumot egymilliárd éves korában látjuk. Az univerzum a ma általánosan elfogadott kozmológiai elmélet szerint 13,8 milliárd éve keletkezett egyetlen szingularitásból az úgynevezett ősrobbanással, és előtte nem létezett sem a tér, sem az idő.
A világegyetem egymilliárd éves állapota a tőlünk 12,8 milliárd fényévre található, illetve megfigyelhető térrésznek felel meg. Gerain Lewis, a Sidney-i Egyetem asztrofizikaprofesszora szerint ha a korai univerzumnak ezt a területét nézzük, az olyan,
mintha lassított sebességgel látnánk egy filmet.
Einstein már tudta
Albert Einstein általános relativitáselmélete a gravitációt a téridő görbültségének következményeként írta le, és megalkotta a táguló, de véges és határtalan univerzum kozmológiai modelljét. A világegyetem görbültségét Arthur Eddington 1919-ben, az univerzum tágulását pedig Edwin Hubble amerikai csillagász 1929-ben bizonyította. Az univerzum tágulásának egyik következménye, hogy miközben a fény áthalad a kozmikus térben, megnyúlik és megváltozik, és megnő a hullámhossza. Ezzel magyarázható, hogy ha a csillagászok egyre távolabbi és ősibb galaxisokat figyelnek meg, a vörös felé tolódik el a színképük.
Nemcsak a fény, hanem az idő is megnyúlik az einsteini elmélet szerint. Az úgynevezett idődilatáció az a relativisztikus jelenség, amikor két egymástól különböző vonatkoztatási rendszerből megfigyelve eltérés mutatkozik az idő múlásában. A nyugalomban állónak tekintett vonatkoztatási rendszerből tekintve a mozgó vonatkoztatási rendszerben történő esemény időtartama meghosszabbodik az eseménnyel együtt mozgó rendszerben mért időhöz képest, ahol az idődilatáció a hosszkontrakcióban, vagyis a relativisztikus rövidülés formájában jelenik meg. Két esemény, amely az egyik rendszerből egyidejű, a másikból már eltérő idejű lehet, vagyis Einstein speciális relativitáselmélete szerint nem létezik abszolút egyidejűség.
A gravitációs idődilatáció az az időeltolódás, amely a különböző és egymáshoz képest gyorsuló vonatkoztatási rendszerekben való megfigyeléseknél lép fel. Minél alacsonyabb az úgynevezett gravitációs potenciál, annál lassabban telik az idő, és ha a gravitációs potenciál megnő, az idő is felgyorsul.
Ötször lassabb az idő
A Sidney-i és az Aucklandi Egyetem asztrofizikusainak közös tanulmányában a kutatók meghatározták az idődilatáció mértékét a nagyon távoli univerzumban. Ehhez a rendkívüli erejű fényforrásnak tekintett kvazárok megfigyelésével gyűjtöttek adatokat. Az analízis segítségével sikerült megállapítani, hogyan telik, illetve telt az idő több milliárd fényévnyire, vagyis az univerzum korai állapotában. A kutatók arra jutottak, hogy
az egymilliárd éves univerzumban ötször telt lassabban az idő,
ami igazolja Einstein több mint egy évszázados hipotézisének helytállóságát – írja az Origó.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/NASA/ESA/P. van Dokkum)
