Egy zavaros politikai kapcsolati háttérrel komikusból elnökké avanzsáló figura belesodródik a vakmerően tisztességes hős szerepébe.

Az elzsákmányolt tankok és gépkarabélyok adómentességet élveznek.

Svájc kilép a semleges szerepből, egyúttal patinás bankja levelet ír VIP ügyfeleinek: semmisítsétek meg a közös titkainkra vonatkozó dokumentumokat.

Egyetemi tanszékektől politikai tömörülések tagjaiig, számosan, akik már rég eltemették a nemzet fogalmát, élőben nézik, hogy emberek hajlandók meghalni országukért.

A reálpolitika értelmezésétől van, akiknek meghűl az agyveleje, mint egykor Micimackónak és következetlenségről hadoválnak…

2022-ben Budapesten (Prágában, Párizsban, Berlinben, stb.) nyugtatjuk a gyerekeinket, hogy itt nem lesz háború – pedig már van, igaz nem lőnek.

Külföldi hírügynökség képeit nézegeted a szomszéd ország szétlőtt városáról, az egyik kórházi képen mintha a barátodat fedeznéd fel. Nem ő, de lehetne ő is.

Egy nemzet fiai és lányai vívnak élet-halál harcot nemzetük függetlenségéért, eközben a háborúban nem involvált egyes nemzetek honfiúi és honleányai számon kérik honfitársaiknak azt a halmazát, akik úgy vélik: a saját országuk érdeke az első.

A megszállók milliárdosai menekítik jachtjaikat a kikötőkből.

Mindenki segíteni szeretne. Vagy legalább hírt adni arról, hogy segítene.

A sárga-kék mintás zoknik és nyakkendők ára az egekben, a megosztott békegalambok száma közelíti az éves digitálishulladék-kibocsátás egytizedét.

Erős fronthatás figyelhető meg: a páratlan erejű keleti orkán lesöpörte a lapok címoldáról a koronavírus-járványt.

Nézed a régi Time magazin címlapján a pesti srácot. Nézed a mostani hírekben a fiatal harcoló gyerekeket: vajon melyik lesz az év embere?

Megrendítő szolidaritás és a politikai szükségszerűség találkozása a keleti uralom alá tartozó és ott is hagyott ország csataterén.

(Minek újat kitalálni, ha a régi is rossz?)

A Közel-Kelet egyik legszerencsétlenebb országából a megszálltak országának óvóhellyé alakult metrójában rekedt menekült mondja az őt faggató riporternek: „Bárhová megyünk, mindig ez van.”

Hősként ünneplik egy falu cigányait, akik ellopták az agresszor tankját.

Szomorú hír söpör végig a sajtóban: talán mégse loptak a cigányok, blöff volt.

Komment-nehéztüzérséggel lövik egymást az infektológus professzorokból stratégiai elemzéssel foglalkozó tábornokokká transzformáltak.

Nem találom az olvasószemüvegemet és ez egy idő után kétségbe ejt. Csodálatos az életem, hogy –

A kertünkben nyílik a hóvirág, egy zöldike pár tojást rakott, de kérdés, hogy szabad-e ennek most örülni. (Lásd még: „Indiában éheznek, te meg otthagyod a tányérodon az ebéd felét…”)

Egy elnök tiltakozik, mert országa luxusmárkáit is szankciókkal akarják sújtani.

A megszállók lapja azt írja, hogy a megszálltak bombázzák magukat.

A háborúból kimaradó országok deklarálják, hogy a továbbiakban is kimaradnak, annak érdekében, hogy elkerüljék a világháborút. Ugyanezen országok egy részéből idegenlégiósnak állnak számosan harcolni a háborúban.

Egy kislány megszületik az óvóhelyen, a dédnagymamája is óvóhelyen született.

A 93 éves szomszédunk, miután két évig nem tette ki a lábát a házból a világjárvány miatt, most a háborús traumákban újraéli fiatalkora bombázásait és végképp összetörik.

Egy világ reménykedik benne, hogy hamarosan véget érnek az ágyútüzek, bombázások. 

S elkezdődhessék a béke, az újjáépítés megszokott, hétköznapi kis piszkosságainak aprómunkája.

Borítókép: orosz légicsapásban megrongálódott lakóépület a Kijev közelében lévő Horenka településen (Fotó: MTI/AP/Vadim Ghirda)

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!