A ház őrszeme, mindenki kedvenc harsonája azonban nem elégedett meg azzal, hogy az ajándéka célba ért, belekezdett a mondókájába:
– Tudja, szerkesztő úr, én nem értem ezt az ellenzéket. Sorra bukják el a választásokat, és mégsem tanulnak a hibáikból. Bár meg kell azt is mondani, hogy nem nagyon van kiből válogatniuk. Gyakorlatilag mindenki lejáratta már magát. Ezért figyeltem meg azt, hogy a régi nagyöreg szoci, Lendvai Ildikó rendszeresen figyeli és kommentálja a heti történéseket. Legutóbb is például Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújára reagál a Facebook-oldalán. Mindig valami nagyon nagy dolgot szeretne mondani, de valahogy mindig balul sül el a próbálkozása. Ezúttal sem volt másképpen. Kiragadott az interjúból két kis rövid részletet, és a régi pártállami múltjának köszönhetően igyekezett kifordítani a szövegrészeket és a baloldal számára fogyaszthatóvá tenni:
„Jó, hogy a miniszterelnök végre megszólalt a rádióban pénteken, rossz lett volna iránytű nélkül bizonytalankodni a hosszú hétvégén, az ünnepek alatt. Most van legalább négy napunk rá, hogy emészthessük pl. ezt: „Ami kötelező az unióban, az általában rossz a magyaroknak.” Így lehet ez a demokráciával és a jogállammal, mi valószínűleg bele is pusztulnánk, a hülye unió meg erőlteti.”





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!