Adventus Domini

Mi, magyarok milliói, nem felejtjük el a karácsonyt.

Gyertya Forrás: PEXELS

Felejtsük el a karácsonyt! – Első pillantásra-hallásra én is a „szokott pimaszok” (copyright Madách Lucifere) ócska, provokatív, keresztényellenes szövegének véltem az ismert, már-már celebtoxikológus bombasztikus felszólítását a nagy nézettségű ballib kereskedelmi tévében. Ahol arról kérdezték, hogyan kéne helyesen készülnünk a mostani vírushelyzetben a karácsonyra.

A baloldali média azonban szinte egyöntetűen pontatlanul idézte Zacher Gábort, aki szó szerint azt mondta: „Szerintem felejtsük el ezt az idei karácsonyt, azért, hogy legyen jövőre karácsony. Hogy ne arról szóljon a történet, hogy mondjuk azokat gyászoljuk, akik azért mennek el, mert nem tartjuk be a szabályokat.” A beszélgetésben a kormány által elrendelt járványügyi védőszabályok betartására, köztük a maszkviselésre, a fizikai távolságtartásra, a karácsony előtti tömeghisztis vásárlások beszüntetésére szólított fel. Vagyis tkp. jót akart mondani, de elég rosszul, azaz félreérthetően fogalmazott. Úgy látszik, ő sem ismeri a Kazinczy által megfogalmazott nagy titkot: „Jót s jól!”

Van ilyen. És akik félre akarták érteni és magyarázni, azért, hogy megint szembeköpjék a keresztényeket, azoknak persze kapóra jött a doktor úr kiforgatott mondata.

Jól tudjuk, sokak háta borsódzik minden szótól, fogalomtól, jel(kép)től, amely Jézus Krisztusra utal. Ő ugyanis botránykő (egyenlően a botlás köve) azoknak, akik nem fogadják el a személyét és tanítását – kétezer éve éppúgy, mint manapság. A karácsony valami ósdi, reakciós, kirekesztő, tehát nem PC-ünnep. Bár a karácsony szóról a posztmodern, neoprimitív ateisták, földhözragadt, progresszív álhumanisták általában nem is tudják, hogy az a latin inkarnáció (testet öltés) szóból ered, mégis érzik, hogy ez valami olyan erő, hatalom, ami nagyobb náluk. A karácsonyt, Isten Fiának testté levését és a keresztényeket, Isten Fiának követőit nem értik, valójában félnek tőlük, s a frusztráció agressziót szül. Ezért nemcsak lenézik, kigúnyolják őket, hanem kirekesztik, üldözik. Már régóta nem csupán Ázsiában és Afrikában, hanem az egykor keresztény Európában is, különösen annak nyugati felén.

Ma már a legtöbb nyugat- és észak-európai országban nem szabad kimondani, leírni sem a karácsony szót, sem Jézus Krisztus nevét, mivel az sérti a nem keresztények, köztük a muszlim bevándorlók „emberi jogait”. Egyre több nyugati városban a templomok helyét mecsetek foglalják el, a harangszót elnyomja a müezzinek és imámok hangja, egész városnegyedek vesztik el hagyományos kultúrájukat, életformájukat, s válnak idegen telepesek enklávéjává. A brüsszeli birodalom nagyurai, kis vazallusai s különös vágású (lásd Sztálin et.) médiacsatlósai már azt is elfelejtették, hogy az egységes Európa alapító atyái egykor keresztény demokráciáról álmodtak. Pedig ma egyre világosabban látjuk, hogy Schumannak igaza volt: az európai demokrácia „vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz. Egy kereszténységellenes demokrácia olyan karikatúra lesz, amely vagy zsarnokságba, vagy anarchiába süllyed.”

Most éppen az utóbbi opció látszik erősebbnek, de ez csupán látszat. „…kívül és belül: / poklosan örvényült, háborult világ, / de a remény sohasem meghaló, / ha minden utolsó szalmaszál / ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!” – üzeni nekünk az örömhírt Nagy Gáspár.

Ma van adventus Domini, röviden advent első vasárnapja. Bárki bármit mond, üzen, tanácsol, mi, magyarok milliói – határon innen és túl –, nem felejtjük el a karácsonyt. Ma elkezdünk szívvel-lélekkel készülni, várakozni rá. Az Úr eljövetelére.