A XXI. század alapvető korjelensége a szavak értelmének kiforgatása. A baloldal által dominált fősodor jogállamot mond és ideologikus PC-diktatúrát épít, a rasszizmus ellen hirdet küzdelmet, miközben az echte rasszista BLM előtti térdelést propagálja, szólás- és sajtószabadságról beszél, amikor a liberalizmussal legfeljebb köszönőviszonyban levő eszméinek bírálóit minden erővel tönkretenni igyekszik, multikulturalitást tűz zászlajára mialatt a multikulturalizmus táptalaját, a nemzeti kultúrákat számolja fel.
Mert ezt azért érdemes tisztán látni: az nem multikulturalizmus, amikor mesterségesen homogenizálnak fajokat és kultúrákat. Miként Takaró Mihály több ízben is rámutatott, a valódi multikulturális Európa és a modernkori katyvasz között ugyanaz a különbség, mint egy kosár gyümölcs és egy gyümölcsturmix között.
Mindezt tekintetbe véve, nem csoda, hogy a nemzeti konzervatív oldalon sokan görbe szemmel nézik a gasztronómiai paletta színesedését és a sajátlagos magyar értékeket féltik a különböző etnikumok kulináris térhódításától. Félelmük nem megalapozatlan, de figyelve az elmúlt évtizedek hatalmas gasztronómiai fejlődését és a csúcsszegmensben az ikonikus magyar fogások tisztes reprezentáltságát, úgy vélem, hogy nem kell vészharangot kongatni. A jobb vagy rosszabb fúziós törekvések, az új és még újabb etnikai konyhák inkább jelentenek gazdagodást és inspirációs forrást, mint veszélyt.
A paletta színesedése a kétezertízes évek elején elérte a street food műfajt is, melyben egyébként mi is képviseltetjük magunkat két világhódító magyar gyökerű étellel, a lángossal és a kürtös kaláccsal. (Utóbbit igyekeznek székely eredete révén a románok is maguknak vindikálni, az ő világképükben a Trianon idején orvul megszerzett magyar területeken valaha élt minden történelmi nagyság és létrehozott kulturális érték román, legyen szó sörgyárról, közvilágításról, tömegközlekedésről, Kőrösi Csoma Sándorról vagy kortárs erdélyi magyar sportolókról. Ítéletük végül is hasonló a Jobbik-DK minikoalíció talpasaihoz, akik kórusban románozzák a székelyeket a közösségi médiában, egyre agresszívebb stílusban.)
A street food-forradalommal szimbiózisban indult meg a távolkeleti konyhák népszerű fogásainak beépülése a köztudatba és a kínálatba. A kínai sablonbüfék mellett egyre több autentikus kínai hely nyílt, a thai konyhát már nemcsak a plázák dobva-rázva készült wokos tészta- ill. rizs-büféi képviselik, egyre több indiai, japán és vietnámi egység nyílt, s már helyben is vagyunk.
A pho a vietnámi konyha nagykövete, olyan, mint a Tom Ka Ghai leves a thai konyhában, a ramen a japánban, a borscs az oroszban, vagy a gulyás a magyarban. Elkészítése nem nehéz, a világhálón számos receptet találunk, számomra ebben is a Bűvös szakácsé az irányadó.
