Üvegtigrisből működik vagy fél tucat, Lesz Vigasz sörözőből, Kemencés étteremből-csárdából nemkülönben. Sörpatika van Szombathelyen, Budapesten, Gyulán, de még Marosszentgyörgyön is. Olyat is láttunk már, hogy ikonikus éttermek viselik ugyanazt a nevet, s ha valamelyik szóba jön, tisztázni kell, hogy épp melyikről beszélünk. Évtizedekig, míg a várbeli be nem zárt, két Alabárdos is működött, egy Szegeden, egy pedig a fővárosban, Fricskából most is van kettő, egy Veszprémben s hála az újraindulásnak, a másik a régi helyén, a Dob utcában található, Budapesten.
Nem volt nehéz tisztázni a helyzetet, belépve már a dekorációból sejtettem, hogy franchise-ról van szó, amikor megláttam az étlapot helyettesítő A5-ös füzetet, már megvolt a válasz. De azért megkérdeztem a felszolgálót, hogy milyen viszonyban áll a két hely egymással, megtudtam, hogy ez az első franchise-egysége a brassói kisvendéglőnek, s egyelőre nincs is több.
Jó volt a helyszínválasztás, Temesvár belvárosában olasz étterem ritkán megy tönkre, bár erre is akad példa. (A redőnyt tavaly lehúzó Cinque Terre helyén Bohema néven nyitott egy szintén olasz profilú étterem a nemrégiben, melyről lesz még szó e rovatban.) Sikeres precedenst jelent, hogy az egyik brassói kedvencemnek, a Massimónak lassan tíz éve működik azonos néven testvéregysége szintén Temesváron, a Lloyd soron.



























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!