Depresszív korban élünk, a Kínában már hatékonyan működő, orwelli ihletésű társadalmi kreditendszer és a WHO világdiktatúrájának fenyegetésében, a fiatalok lelkét megcélzó woke kommandók ostroma alatt. S ha mindez nem elég, ránk vetül a totális pusztulás lehetőségét is magában hordozó harmadik világháború árnyéka. Ilyen korban olyan szüksége van az embernek az optimizmusra, mint sivatagi vándornak egy korty tiszta vízre.
Alkonyi László írta Maurer Oszkárról, hogy őt hallgatva bizakodással, derűlátással telik meg a levegő körülöttünk, s
hajlamosak vagyunk úgy hinni és tudni, hogy Szerémség magyar kultúrája ma is virágzik. (…) Szemünk előtt Szeged méretű magyar városokká hízik Karom (Karlóca), Kamanc és Szalánkemén is.
Hasonló élmény volt a kétezres évek elején Csávossy Györgyöt, az erdélyi borszakma 2015-ben kilencvenévesen eltávozott doyenjét, a Jó boroknak szép hazája, Erdély című hiánypótló monográfia szerzőjét hallgatni az erdélyi borkultúráról.
Annak dacára, hogy miközben Belső-Magyarországon már több tucatnyian készítettek nemzetközi szinten is értékelhető, kiemelkedő borokat – elég, ha csak az Év bortermelője titulus első tíz nyertesére gondolunk Tiffán Edétől (1991) Figula Mihályig (2000) –, Erdélyben Balla Gézán kívül senkit nem ismertünk, aki palackozott borokkal akár csak nyomába ért volna az említetteknek. Ennyire visszavetette volna a Ceausescu időszak az erdélyi borszakmát?
Hiszen úgyszólván minden adott a gúnyhatáron innen és túl egyaránt világszínvonalú borok készítésére: évezredes történelmi hagyományok, terroir és klíma, kiváló helyi szőlőfajták.
Úgy vélem, hogy az anyaországi szakma önmagára találása számos egymást erősítő tényezőre vezethető vissza, amiben benne van a szaksajtó kialakulása, a borturizmus megindulása, a borkészítéssel kapcsolatos társadalmi tudásnak a kommunizmus évtizedeit átívelő, búvópatakkénti megmaradása, s nem utolsósorban a szakma önszerveződése. Amibe beletartozik a saját, meritokratikus elvek mentén kialakított díjrendszer is.
A magyar borszakmában az első rangos díj a már említett „Év bortermelője” titulus volt, amit a Hét Borbírák Rendje alapított 1991-ben, s melynek odaítélési jogát átvette később a Magyar Borakadémia.
2007-ben Rókusfalvy Pál kezdeményezésére egy másik jelentős szakmai díjat hoztak létre „Borászok borásza” néven, melyet a minap említett rovatunkban a magyar borok fogyasztására biztató írásában Mészáros Gabriella is.
A cél az volt, hogy e díjat a legjobbak ítéljék oda a legjobbaknak.
A díj gondozója a Vinum Praemium Alapítvány, melynek olyan rangos kuratóriumi tagjai vannak, mint Prónay Bence jogász, Borbás Marcsi, megannyi gasztronómiával és borral foglalkozó műsor szerkesztője, Csapody Balázs, a Balaton első számú éttermének, a Kistücsöknek a tulajdonosa, Gerendai Károly, az első Michelin csillagos magyar étterem, a Costes életre hívója s Pröhle Gergely diplomata. A további titulusokat mindannyiuk esetében még sorolhatnánk, de ettől eltekintek, mivel közismert személyiségekről van szó.
A Borászok borásza díj honlapján megannyi idézet között Gerendai Károly gondolatait is olvashatjuk arról, hogy maga sem hitt abban, hogy e díj rövid idő alatt komoly szakmai presztízsre fog szert tenni. A siker kulcsa, mint mondja, az volt, hogy az alapító a szakma kezébe adta a döntést. A díjazottat az az 50 jelölt választja ki ugyanis maga közül kétfordulós szavazással, akiket a korábban díjazottak neveznek meg.
Nagy hiba lenne kijátszani egymás ellen az Év bortermelője és a Borászok borásza címeket, mindkettő rangos szakmai díj és mindkettő értékes szakemberekre irányítja a reflektorfényt.
Miközben többen megkapták mindkét a titulust, a Borászok borásza díj erénye, hogy a magyar borszakma olyan kiemelkedő alakjai is megkapták, akiket az Év bortermelője címre nem is jelöltek, másrészt itt – nagyon helyesen – előtérbe kerülhetnek az első számú magyar borvidék, Tokaj legjobbjai. A Borászok borásza címet eddig 18-szor adták ki, és hétszer nyerte el hegyaljai borász, míg az Év bortermelője cím 33 birtokosa közül csak három gazdálkodik ott.
Illusztrációképpen álljon itt a „halhatatlanok” névsora, akiknek nevét a bazilika előtt a csillagok sétányán olvashatjuk márványba öntve: Demeter Zoltán (Tokaj, 2007), dr, Lőrincz György (Eger, 2008, a jeles borász egy évvel később az Év bortermelője díjnak is örvendhetett), Szepsy István (Tokaj, 2009, ő 2001-ben kapta meg az Év bortermelője címet), Légli Ottó (Balatonboglári borvidék, 2010, ő volt az egyetlen, aki ugyanazon esztendőben mindkét rangos díjat elnyerte), Kaló Imre (Eger, 2011), Györgykovács Imre (Somló, 2012), Szentesi József (Etyek-Buda, 2013), Berecz Stephanie (Tokaj, 2014), Bussay László (Balaton-melléke, 2015, posztumusz), Bacsó András (Tokaj, 2016), Jásdi István (Balatonfüred-Csopak, 2017), Konyári János (Balatonboglári borvidék, 2018, posztumusz, az Év bortermelője címet még életében, 2008-ban nyerte el), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopak, 2019, őt 2022-ben választották az Év bortermelőjévé), Áts Károly, (Tokaj, 2020, ő nyolc évvel korábban nyerte el a Borakadémia díját), Bodó Judit (2021, Tokaj) Thumerrer Vilmos (2022, Eger, posztumusz, 1995-ben választották meg az Év bortermelőjének), Heimann Zoltán (2023, Szekszárd), Bárdos Sarolta (2024, Tokaj).
E díj mellett az alapítók fél évtizeddel később egy másikat is létrehoztak Borászok barátja néven, melyet olyan személyiségek nyerhetnek el, akik annak ellenére tettek sokat a magyar borászat fejlődéséért, hogy nem borászok, de néhány esetben nem is borszakértők vagy borszakírók, sőt van közöttük tudós és operaénekes is.
Lássuk, kik kapták meg eddig e díjat: dr. Freund Tamás (2012), Borbás Marcsi (2013), dr. Mészáros Gabriella (2014), Alkonyi László (2015), Gál Helga (2016), dr. Csizmadia András (2017), Caroline Gilby (2018), Kovács Pál (2019), Szabó Edit (2020), Bányai Gábor Botond (2021), Miklósa Erika (2022), Ripka Gergely (2023), Wojciech Bonkowszki (2024), Ambrus Lajos (2024)
A 2024. április 27-i díjátadó gálán Sulyok Tamás köztársasági elnök üdvözölte az egybegyűlteket, akiket, mint azt Rókusfalvy Pál díjalapító, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos elmondta, minden évben úgy válogatnak össze, hogy a társadalom minél több szegmensét fedjék le, így nemcsak borászokat és borkedvelőket hívnak meg, hanem a gazdasági élet, a közélet s a kultúra részvevőit, illetve alakítóit is.
Jelezte, hogy a politika világából a köztársasági elnök mellett, akinek a részvételre vonatkozó ígéretét még akkor sikerült elnyerni egy borozás melletti beszélgetés alkalmával, amikor még az Alkotmánybíróság élén állt,
Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert hívták meg, aki hatékonyan támogatta a borszakmát a kabineten belül a reprezentációs adó ügyében. A kormánybiztos némi derültséget keltve előre bocsátotta, hogy vannak még ötletei a borászok életének megkönnyítésére, ezeket is a valóságba lehetne ültetni a következő díjátadásig. Mint mondotta, az elnök úr s a nemzetgazdasági miniszter eleve a borászok barátainak számítanak.
Az idei öt jelöltet Heimann Zoltán, a 2023-as díjazott mutatta be, aki azzal indított, hogy e díj és e lehetőség súlyt adott az életének.
Balassa Istvánról megtudhattuk, hogy 1999-ben egy sörözéssel indult a bor iránti elköteleződése, egyébként csillagásznak készült volna. Húsz éve készítette az első borát, akkor egy hektár szőlője volt, ma 13 dűlőben, 15 hektáron próbálja megérteni azt a hihetetlen összetettséget és bonyolultságot, amit Tokaj a felszín alatt rejt. A kihívás mindig ugyanaz: keresni a határokat, elérni a legjobb minőséget, amit az adott évjáratból ki lehet préselni. E bonyolultság adja azt a hihetetlen alkotói szabadságot, amit a borász, ha akarja, ha nem, ki kell, hogy használjon. A számtalan eltérő termőhely szinte áttekinthetetlen mátrixban képezi le az évmilliók alatt kialakult geológiai adottságokat, s ez az a misztikus világ, ami Istvánt rabul ejtette. A szónok jelezte, hogy e megfogalmazás a méltatottól származik. „Nem mi irányítjuk a természetet, hanem ő minket, lényeg, hogy aki kóstolja a boraimat, az mosolyogjon” – idézte Heimann Zoltán Balassa Istvánt.
Bárdos Sarolta több éve szerepel a döntősök között, a borászattal korán eljegyezték egymást, az évről évre kiváló minőséget adó Barakonyi dűlőt már a nagyapja is művelte. A sokak által a szakma szépségkirálynőjének tartott borász hölgy latinból érettségizett, erre vezethető vissza a birtokának neve: Tokaj Nobilis. A Béres pincénél s a Degenfeldnél töltött évek után évtizedek óta saját birtokára összpontosít, melyet közel egy évtizede organikusan művel. Célja, hogy minden műfajban a legjobbat nyújtsa, legyen az desszertbor, száraz, dűlőszelektált tétel vagy pezsgő.
Ipacs Szabó István is többszörös jelölt, de miként Heimann Zoltán idézte, még fiatalnak tartja magát ahhoz, hogy nyerjen, szeret jelölt lenni. Idén kettős jubileumot ünnepel, az 50-ik életévét és a 25-ik szüretét. Kecskeméti származású, úgy gondolja, friss vért hozott Villányba. Gyöngyösön szerzett agrárszakmérnöki diplomát. 1999 óta dolgozik Villányban, 22 évig volt a Vylyan pince főborásza, jelenleg saját birtoka mellett a Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet osztályvezetője. Saját szőlői 5 hektárra rúgnak, a Kékfrankos és Cabernet Franc fajtáktól remél a legtöbbet.
Liptai Zsolt 25 éve a Pannonhalmi Apátsági Pincészet főborásza, ő is alföldi származású. Szakmai karrierjének kezdete előtt Ipacs Szabóhoz hasonlóan messzi tájakon szerzett tapasztalatot, majd az egri borvidék korán eltávozott legendás borásza, Gál Tibor mellett dolgozott, az ő javaslatára került a pannonhalmi bencésekhez, ahol egy 50 hektáros birtokot kellett felépítsen és irányítson. A borász úgy véli, hogy az ezeréves gyökérzetű tradíció mellett szükség van a kísérletezésre, a múlt értékeire alapozva a jelen időben a jövőbe tekintve kell finom borokat készíteni.
Legvégül Maurer Oszkárt mutatta be a jeles szekszárdi borász., elmondva róla, hogy 1994 óta borászkodik negyedik generációs borász család sarjaként, felesége, Irénke, lányai, Dominika és Boglárka szintén a borászat csapatát erősítik. A Tarcal hegyen, Szerémségben kilenc, a Szabadka-Horgosi borvidéken hét hektáron gazdálkodnak, minél nagyobb fokú természetességre törekedve, a régi fajtákat előtérbe helyezve. 30 országba szállítanak, s mint Oszkár több előadásában is elmondta egy, kettő vagy akár három Michelin-csillagos csúcséttermek sommelier-i tanulják meg borainak köszönhetően kimondani a Szerémi Zöld, a Mézes Fehér, a Bakator vagy a Vadfekete fajták neveit.
A bor Krisztus vére, a borász a boraival imádkozik, a bor tisztán érthető üzenet kell, hogy maradjon Isten és ember között: áldás és imádság – tartja a délvidéki borász. Heimann Zoltán további, nemzetstratégiai magasságokba emelkedő gondolatokat is idézett tőle: „A Kárpát-medencei magyar borászok egy és oszthatatlan szakmai és kulturális közösséget képeznek, alkotó tevékenységüknek része a nemzetmegtartó értékek ápolása. A valaha élt őseink tudása, a mi törekvéseink és a jövő generáció megmaradása az értékek mentén egymástól elválaszthatatlan elemek. A bor nem piaci termék, még ha pénzt is adunk érte. A gyermekeink nevelése is pénzbe kerül, mégis a szeretet és a lelkiség az összekötő kapocs köztük. A bor szeretettel készül a lélek kenőanyagának.”
A gála koreográfiáját gondosan felépítették, előbb a jövő borászának kilétére derült fény, megtudattuk, hogy Kóta Miklós nyerte el ezt az anyagi juttatással és ösztöndíjjal járó címet, amit egy évig viselhet.
A Wolf András által a jelöltek borai mellé komponált fogások között derült fény a további díjazottakra. Mint már számos világhálós fórumon olvashattuk, a Borászok barátja címet idén szavazategyenlőség okán ketten is megkapták, Ambrus Lajos író és Wojciech Bonkowszki, az első lengyel Master of Wine.
Végül a desszert után tudhattuk meg, hogy
az idei győztes Bárdos Sarolta,
s ezzel mindhárom tokaji grácia a díjazottak közé került. Hármójuk barátsága közmondásos, együttműködésük látványos bizonyítéka a Három grácia nevű cuvée, melyet évek óta boraikból házasítanak.
Az est ünnepeltje elmondta, hogy köszöni az elmúlt évek szavazatait is, nagyszerű érzés ilyen közösségben lenni. Felidézte, hogy milyen élmény volt, amikor még az egyetem padjait koptatták, de a már akkor nagyhírű villányi borászok úgy fogadták őket, mint szakmabeli kollégákat. Akkor határozta el, hogy ezt folytatni fogja, hogy majd ő is így fogadhassa a jövő generációt, s azért is, mert jó ehhez a nagy borász-családhoz tartozni.
Tokajban jó bort készíteni nem lehetőség, hanem kötelesség
– mutatott rá. Egy nyolcszáz éves hagyományt kaptak örökül a borvidék borászai, amit ápolni kell, hinni abban, hogy Tokaj a legnemesebb borvidék.
Visszatérve az optimizmusra, egy ilyen estéről, melyen ennyi értékes, alkotó ember gyűlt össze egy kivételes helyen, ennyi értékes gondolatot adva át, csúcsminőségű ételkompozíciók és borok mellett, lehetetlen nem derűlátással távozni.
Borítókép: Bárdos Sarolta (Fotó: Borbély Zsolt Attila)
