Megint itt a február, amikor több figyelem irányul a vélhetően legizgalmasabb hazai fehérboraink javát adó furmint felé. Kicsit ugyan növekedett a hazai termőterülete, mégsem lehetünk igazán boldogok. Napjainkban a furmint két fő termőhelyen, Tokajban és a Somlón van csak valójában termesztésben, más borvidékeken csak szórványosan fordul elő. Sajnos egyre kevesebb furmint terem Eger, a Balaton vagy éppen Sopron vidékén. Viszont egyre több osztrák termelő veszi egyre komolyabban ezt a fajtát. Kissé meglepő módon borleírásaikban gyakran emlegetik azt a tényt, hogy napjainkban „visszatérnek” ehhez a hagyományos ősi szőlőfajtához. Sok helyen egyszerűen csak, mint burgenlandi hagyományos szőlőfajtát emlegetik. Kétségtelen, hogy a Fertő tó környékén a valaha volt Ruszt-Pozsony-Sopron elnevezésű borvidéken régóta megtalálható, annak idején a Ruster Ausbruch vagy hivatalos neve szerint Ruszti Aszú komoly exportcikkünk volt. Azért van jó hír is: időnként visszatelepítik a Balaton mellett, értékes tételek születnek belőle a Mátrában – mégis gyorsabban növekszenek a gyors megtérülést ígérő jóval olcsóbban és könnyebben termeszthető szőlőfajták ültetvényei.
Mintha idehaza jóval kevésbé értékelnék ezt a szőlőfajtát. Ennek számos oka van, a termelők szerint a furmint nem egy könnyen termeszthető. A szocializmus éveiben sok olyan fajtaváltozata terjedt el az országban, amelyek ma már nem felelnek meg a minőségi borkészítés követelményeinek. Erős növekedése és az oxidációra való hajlama az a két fő érv, ami miatt a borászok nem szívesen foglalkoznak vele. Somló és Tokaj persze egész más módon közelít a fajtához, hiszen ezen a két területen fel sem merül termesztésének felhagyása. Az más kérdés, hogy a magasabb minőség eléréséhez, aki teheti, keresi a háború előtti ültetvényeket, és ezekből próbál szaporítható alanyokra szert tenni.
A furmint bora annak ellenére, hogy a fajta jó cukorgyűjtő, többnyire száraz. A botritiszesedésre való hajlam, ami az édes borok megcélzásakor kifejezetten előny, a száraz borok készítésekor a legszigorúbban kerülendő. A száraz bornak szánt alapanyag csak 100%-ban egészséges fürtökből készülhet, mert ha a mustba töppedt vagy botritiszes szemek kerülnek, a bor viszonylag fiatalon felveszi azokat a nem kívánatos oxidatív jegyeket, amelyek gyakorta elfedik a talajból származó egyedi illat-és ízjegyeket – amiket egyébként a fajta nagyon jól tud közvetíteni - és amelyek végső soron a bor korai öregedéséhez vezetnek.
A somlói és tokaji eltérő talajadottságoknak köszönhetően a két borvidék furmintjai nem igazán keverhetők össze. A somlói borokban általában kevesebb a gyümölcsös jegy, struktúrában szikárabb, illat- és ízjegyekben visszafogottabb, neutrálisabb. Érlelhetősége mindkét területen megközelítheti a 10-15 évet (ez csak a száraz borokra vonatkozik, az édes furmintok eltarthatósága ennél jóval több).
A hagyományos nagyhordós érlelés szintén erősíti a talaj és a fajta együtt hatását, a technológia kevésbé szól bele az ízek alakulásába. Kétségtelen, hogy a borok fiatal korában az újhordós karakter erősen átírja a fajtáról és a borokról kialakult ízképet. A hordóban történő erjesztés során viszont – optimális esetben – az almasav bontásnak és a fa/élesztők kölcsönhatásainak következtében a bor textúrája krémessé válik és elegáns összkép alakul ki a borban. Ez a magas minőség érdekében nélkülözhetetlen. Somló – hála kiváló termelőinek – ma még ontja a szépséges furmintokat. Jó lenne, ha több magyar borkedvelő venné észre ezt a figyelemreméltó borvidéket a Dunántúlon. Kolonics, Spiegelberg, Somlói Vándor, Somlói Apátsági Pince és a régi szép Györgykovács furmint emlékek köthetők a fajtához.
A somlói homogénebb adottságok mellett Hegyalja különféle talajai sokkal változatosabb furmint-paletta kialakulását teszik lehetővé. A Hegyalja központi részeként felfogható tokaji Kopasz-hegy és a környező lazább szerkezetű löszös talajok Tokaj és Tarcal körzetében könnyed, szelídsavú borok megszületését hozza. Ennek etalonja lehet a Hétszőlő által készített száraz furmintok sora. Talajban ugyan hasonló adottságok mellett dolgozik Berecz Stephanie (Kikelet Pince), ám borai karakteresebbek, határozottabbak savakban és ízjegyekben is, mint akár a Hétszőlő, a Degenfeld hasonló kategóriájú tételei. Szintén ezen a területen termeszti szőlőjét a a Dereszla és a Hímesudvar is. Következetes és egyedi karakterével, folyamatos magas minőségével és etalon szerűén tiszta boraival Demeter Zoltánt. A Lapis dűlőben szüretelt furmintjai évek óta ott vannak a hegyaljai toplisták elején – indokoltan. Közönségkedvenc Balassa István és a Gizella Pince is, részben melegebb parcellákban is gazdálkodnak. Boraik ma már pótolhatatlanok a tokaji prémium kategória borai között.
Az biztos, hogy ezek a furmintok sokkal inkább fognak közelíteni a nemzetközileg elfogadott ízlésvilághoz, semmint a kissé bizonytalan és nem egyszer rusztikus felé hajló, ma még ingadozó hazai kínálathoz. Az újhordó használata továbbra is jelentősnek tűnik, és talán többet bíznak a tökéletes technológiára, semmint az évjárattól függő kiszámíthatatlan sajátságokra.
A tokajinál, tarcalinál sokkal kötöttebb, ásványokban is gazdagabb talajokon termő furmintok a 2003-as évjárattól kerültek nagyobb számban a piacra. A borok minőségét és mennyiségét alapul véve (nem palackszámra vetítve, hanem a kitűnő borokat adó termelők számát nézve) Mád egyértelműen kiemelkedik a hegyaljai átlagból. Szepsy István úttörő és egyben vezető szerepe nem kérdőjelezhető meg. Esetében csupán azt firtathatjuk, hogy vajon egyik-másik évjáratban ízlésünk szerint választotta-e ki az önállóan, dűlősként kihozott száraz borok alapanyagát, vagy netán a birtokbor adott többet a fogyasztónak. Nem várt módon az évjárat a korábban kifejezetten keménynek és megközelíthetetlennek gondolt területek borait is átírhatja (pl. Szent Tamás).
