Miközben fővárosi vendéglátást állandó fluktuáció jellemzi, helyek zárnak be, jók és gyengécskék egyaránt, más egységek pedig nyitnak, az összkép javuló tendenciát mutat. Ami leginkább annak köszönhető, hogy az új bisztrók, vendéglők, pubok zöme eleve egy tisztes minőségi szintet képvisel, s a kreativitásra, kulináris izgalomra fogékony közönséget célozza meg.
Egy frissen nyitott helyen szinte elképzelhetetlen az, ami két évtizeddel ezelőtt majdhogynem általános volt, hogy pudingból készüljön a sárga krém az egyébként fojtós élvezhetetlen, műtejszínes, kakaómártásos somlóihoz, szárazra sütött tonhalat és lazacsteaket adjanak s még sorolhatnám.
A főváros egyik legdinamikusabban fejlődő környéke a Bartók Béla (korábbi nevén Horthy Miklós) sugárút és vonzáskörzete. Tavaly indult a Művház, ahol kellemes környezetben ihatunk natúr borokat és néhány kézműves sört római pizzák és egyéb harapnivaló mellé, viszonylag friss hely a spanyol borokat, sajtokat, felvágottakat és más ínyencségeket kínáló Ultramarinos Martinez, hogy ne beszéljek a fél évtizede, vagy még régebben stabilnak számító remek célpontokról, a Bartókról s a Béláról, a Mitzy-ről, a La Nube tapas bárról, a Ménesi borbárról, a Szent Gellért téri Palackról, a Hadikról, s a Szatyorról.
Ne feledjük a pékségeket, az egyik üzletet a másik után nyitó Lisboa-t, a körtéri Aránt, a Jókenyér kirendeltséget, vagy a nemrég nyílt újabb Brucker-egységet, mely a legjobb ár/érték arányú kovászos kenyeret kínálja fővárosszerte.
S akkor nem szóltunk a környék remek sörözőiről, a körtéri Rízmájerről, a Lágymányosi utcai, cseh söröket kínáló Clockról, a zseniális, egyedi hangulatú Kispolszkiről, a martonvásári Wandal Brewing söreit kínáló Black Dog Pubról, a Guri itteni egységéről s a 32 csappal működő KEG-ről.
Ezek gyarapodtak most igen rövid idő leforgása alatt további két egységgel, a burger műfajban utazó 24 csapos csúcssörözővel, a The Tap-pal, valamint a „Zenta Kraft by Etyeki”-val avagy Zenta bisztróval, az étlapon mindkét név szerepel. Kutattam a világhálón, minden szóba jöhető kulcsszóra rákerestem, de honlapot nem leltem, a közösségi médiafelületeken a főzde oldalain lehet némi információhoz jutni, ott az első megjelölést használják.