Milliárdos támogatás autóvásárlásra
A német kormány milliárdokkal kívánja támogatni elektromos autók vásárlását – írta csütörtöki számában a Bild című lap.
A német kormány milliárdokkal kívánja támogatni elektromos autók vásárlását – írta csütörtöki számában a Bild című lap.
Június végétől szűkülhet a múzeumi kiállításokat ingyenesen, illetve kedvezményes jeggyel látogatók köre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint ugyanis a hatályos rendelet indokolatlanul széles körben állapítja meg, ki részesülhet múzeumi kedve
Az újjászületés dokumentumának nevezte az új magyar alaptörvényt a Die Welt című lap csütörtöki számában megjelent írásában Orbán Viktor miniszterelnök. Thomas Schmid, a német konzervatív lap kiadójának vezetője külön cikkben válaszolt a magyar kormányfőn
A német kormány milliárdokkal kívánja támogatni elektromos autók vásárlását – írta csütörtöki számában a Bild című lap.
Június végétől szűkülhet a múzeumi kiállításokat ingyenesen, illetve kedvezményes jeggyel látogatók köre, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) szerint ugyanis a hatályos rendelet indokolatlanul széles körben állapítja meg, ki részesülhet múzeumi kedve
Az újjászületés dokumentumának nevezte az új magyar alaptörvényt a Die Welt című lap csütörtöki számában megjelent írásában Orbán Viktor miniszterelnök. Thomas Schmid, a német konzervatív lap kiadójának vezetője külön cikkben válaszolt a magyar kormányfőn
Az Endeavour amerikai űrsikló május 13-a előtt nem indulhat el egy makacsnak tűnő műszaki hiba miatt – jelentette be szerdán a NASA.
Egy áruszállító kisbuszban 21 határsértőt fogtak el a határrendészek szerdán az 53-as főúton a szerb–magyar határ közelében, a járművet vezető magyar férfit őrizetbe vették – közölte a rendőrség csütörtökön.
Az első világháborút megelőző három évtizedben a soproni helyőrségben tevékenykedett 9. Nádasdy huszárezrednek állít emléket az a múzeumi gyűjtemény, amely vasárnap nyílik meg a soproni Lábasházban.
Csúnya vereség vár a változás támogatóira a brit választási rendszerről tartott népszavazáson – írja a The Guardian. A lap által végzett közvélemény-kutatás szerint már csupán a megkérdezettek 32 százaléka állította, hogy igennel fog szavazni. Tiltakoznak
A GfK Slovakia ügynökség által készített felmérésben részt vevők 85 százaléka saját környezetében már legalább egy alkalommal találkozott csalással. Az ötszáz megkérdezett 96 százaléka pedig úgy véli, ha mód van rá, akkor biztosan vagy nagy valószínűségge
Mostantól a főkonzulátusokon, külképviseleteken lehet igényelni a magyarigazolványokat – mondta el Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtökön.
A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) messzemenően azonosulni tud a vidék jövőjének fő irányaira tett javaslatokkal, amelyeket a Nemzeti vidékstratégia koncepciójában a kormány megfogalmazott – hangoztatta Schmuck Erzsébet, az MTVSZ társelnöke csütör
Ha később is, mint ahogyan megszoktuk (s mivel az elmúlt nyolc év során a szocialista–liberális kormányok az anyagi és az erkölcsi csőd szélére sodorták az országot), szerényebb körülmények között s rövidebb ideig tart, de elkezdődik a 42. Magyar Filmszem
Nefmi hétvégi akadémia címmel nyílt napot tart szombaton a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az Akadémia utcai épületben.
Megfelel a hatályos ukrán törvényeknek és államérdekeknek az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) eljárása a kárpátaljai magyarok kettős állampolgársággal kapcsolatos kihallgatását illetően – közölte Marina Osztapenko, az SZBU sajtószóvivője Kijevben.
Ehud Barak izraeli védelmi miniszter szerint Irán nem vetné be atombombáját – ha lenne – Izrael vagy más szomszédos állam ellen.
Szerda délután tett bejelentést a rendőrségre egy nő aranygyűrűjének eltulajdonítása miatt.
Ivan Gasparovic szlovák államfő állítólag nagyon udvariatlanul és arrogánsan viselkedett Iveta Radicová miniszterelnökkel szemben szerda késő este a pozsonyi téli stadionban, miután Szlovákia jégkorong-válogatottja 4-3-ra kikapott az oroszoktól.
Élesben főz a vendégeknek a két éve elkezdődött első Czifray-versenykurzus tizenkét versenyzője vasárnap a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) díjátadóval egybekötött zárógáláján a fővárosi Gerbeaud-házban.
Megkezdődött a háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándor volt csendőr százados büntetőpere a Fővárosi Bíróságon csütörtökön; Képíró a tárgyalás előtt azt mondta: ártatlan, hazugságok sorozatával vádolták meg.
Ismét kórházba szállították Gábor Zsazsát szerdán, miután tüdőgyulladásban betegedett meg.
A szerda délutánihoz képest kissé gyengült a forint; csütörtök délelőtt 9.45-kor az eurót 264,91 forinton, a svájci frankot 207,71 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Kamuállás, agyhalottak, Manfred Weber és sok-sok millió forint – ezek a sarokkövei a Tisza-vezér egy éves tevékenységének az unióban.
Mikel Arteta megelégelhette a szurkolók évek óta tartó panaszát, a magyar származású csatár 140 millióról mondott le.
A tíz túlélőt kórházba szállították.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.