Ki ne emlékezne a hetvenes évek népszerű gyermekműsorára, a Zsebtévé adásaira és Hakapeszi Makira? A műsor állandó szereplője és egy korszak emblematikus figurája volt Kemény Henrik bábművész, aki a mai napig fellép – ha hívják. Ő Vitéz László és ör
Kifizeti a honvédség azoknak a fiataloknak a tehergépkocsi-vezetői tanfolyamát, akik vállalják, hogy a jogosítvány megszerzésétől számított egy éven belül bevonulnak – mondta el lapunknak Kocsis János alezredes, az Országos Hadkiegészítő és Kiképző
Az idén ötvenmilliárd forint össznévértékű jelzáloglevelet bocsát ki a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt., amely az előzetes adatok alapján hatmilliárddal teljesítette túl 2001-es tervét.
Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter és Borókai Gábor kormányszóvivő is határozottan cáfolta a Népszabadság azon értesülését, amely szerint a polgári kormány választási győzelme esetén megszünteti a környezetvédelmi tárcát.
Ígéretes nemzetközi hírek előzték meg tegnap a pesti tőzsde nyitását. A New York-i tőzsdeindexek előző napi látványos erősödését követte Tokió, és hasonlóan optimista hangulat uralkodott az európai börzéken is. Az USA-ban tegnap kiadott foglalkoztatási ad
Egy ország, ahol még mindig a szocializmust építik. Egy ország, amelynek éheznek polgárai, ám a vezetés mégsem fogadja tárt karokkal a külföldi segítséget. Egy ország, amelyet az internet és a műholdas televíziók korában is sikerrel szigetel el a vi
A magyar–román egyetértési nyilatkozattal kapcsolatos végrehajtási jogszabálytervezetekről konzultációt tartanak a szociális partnerek az Országos Munkaügyi Tanácsban. Várhatóan száz-százötvenezer határon túli magyar tanuló és mintegy harmincezer pe
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A cél a mostani helyzetben mindenképpen az, hogy a vállalatok helyzete javulni tudjon.
Tuesday’s guests were Zoltan Kovacs and Tamas Menczer.
A nemzetgazdasági miniszter is tagja a Gazdálkodj okosan Digitális Polgári Körnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.