- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Nyugdíjügyben meghátrált Keller László

Pszichothriller a pszichiátrián?
A kiskunhalasi pszichiátriai otthon belső vizsgálata nem talált arra utaló bizonyítékot, hogy erőszakot alkalmaztak az intézmény betegein.

Röviden

Svájc aggódik értékes banktitkáért
Svájc pénzintézeteiben égtek a telefonvonalak. Nyugtalan német ügyfelek érdeklődnek mindeddig elhallgatott bankszámláik biztonságáról. Aggodalmukra az adott okot, hogy Berlin hajlandó megvásárolni a titkos adatokat megszellőztető, illegálisan összeállítot

Katasztrófák évszázada a mostani

Haiti családegyesítés DNS-sel

Őrizetben Demszky bizalmasa
A BKV igazgatóságának SZDSZ-es volt elnökét és Demszky Gábor főpolgármester tanácsadóját is gyanúsítottként hallgatta ki tegnap a rendőrség a BKV-botrányok miatt. Utóbbit később őrizetbe is vették a nyomozók, hasonlóan a közlekedési cég két volt vezető

Botra válasz ököllel
A Sapa Fehérvár AV19 – ismertebb, korábbi nevén Alba Volán – kedd este is kiszolgálta a közönségét az osztrák jégkorongbajnokságban. Sőt azonfelül, hogy 4-3-ra legyőzte a szlovén Jesenicét, a csapat fiatal válogatott centere, Nagy Gergő magánszámmal is e

Igazáért küzd a kerepesi iskola
Napokon belül ítéletet hirdetnek abban a perben, amelyet a kerepesi általános iskola indított a Hiller-tárca ellen. Szerintük jogalap nélkül, koncepciós eljárásban ítélték el és bírságolták meg az intézményt a cigány gyerekek hátrányos megkülönböztetése m

Nem ereszti a frankhitel az adósokat
Beleragadtak a svájcifrank-alapú hiteleikbe azok az ügyfelek, akik még a válság előtt, erős forintnál vették fel a kölcsönüket. Sokuk tartozása már meghaladja a jelzálogként felkínált ingatlan értékét is, ezért ők hiába kopogtatnak kedvezőbb kölcsönért a

Pszichothriller a pszichiátrián?
Verték, megalázták és szexuális műsorok előadására vették rá az ápolók a kiskunhalasi pszichiátriai otthon zárt osztályának lakóit – söpört végig a médián az elképesztő hír. Az intézet munkatársai egy emberként állítják: a vád kitaláció, rágalom. A két fe

Zuschlag tovább tagad
Tagadta Zuschlag János, hogy „maffiafőnökként” bűnszervezetet működtetett volna. A volt politikus szerint egy államtitoknak minősített eljárás is igazolhatná őt, hogy nem kívánta befolyásolni a büntetőeljárást. A Zuschlag-per bizonyítási eljárása befejező

Tünetegyüttes

Elégedettek a bolgár jelölttel

Rendszerfejlesztés számos kérdőjellel
Az eredeti ütemtervhez képest késik az egységes erdészeti vállalatirányítási rendszer bevezetése az állami erdészeteknél. Ráadásul a fejlesztést fővállalkozóként végző Sagem Magyarország Kft. felmondott az egyik alvállalkozójának, a Megatrend Zrt.-nek.

Minden téren tökéletes előkészítés

Megújult a Rákóczi-kiállítás
Hiller István oktatási és kulturális miniszter megnyitotta a Rákóczi-kiállítást hétfőn a törökországi Tekirdagban (Rodostóban). Az eseményen a török fél részéről jelen volt többek között Ertugrul Günay kulturális és idegenforgalmi miniszter, valamint Zübe

Szinte mélypontra süllyedt a lakáspiac

Röviden

Fontos híreink
Botrány az el Clásico után: a felháborodott futballvilág sportszerűtlenséggel vádolja a Real Madridot

Szijjártó Péter az Igazság órájában: Budapestre érkezhet Trump, de mikor? – kövesse velünk élőben

Debütálása után Varga Barnabást sem kímélték az AEK Athén szurkolói és edzője

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nemzedékváltás a Fideszben
Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nagy hideg mellett havazásra, ónos esőre is számítani kell hétfőn
A nappali hőmérséklet mindössze -8 és 0 fok között várható.

Frakcióülés, évértékelő, csúcsra járatott kampány – sűrű időszak előtt a kormánypártok
Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Újraválasztották a hivatali visszaéléssel gyanúsított polgármestert
Függetlenek domináltak az év első voksolásain.
Külföldi híreink

Itt a fordulat: Trump megdöbbentő kijelentést tett Iránról
A tüntetések halálos áldozatainak a száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Az iráni elnök külső ellenséget okol a belső válságért + videó
Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Újabb csapás az áramhálózatra, Kijevben is súlyos a helyzet + videó
Zelenszkij a lakosság elleni „célzott terrornak” minősítette az orosz légicsapásokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Duplával üzent Rossinak az elfeledett csatár
Az egykori gólkirály egyelőre azzal nem foglalkozik, hogy visszatérhet-e valamikor a nemzeti csapatba.

Repülő legendák a sáncon – milyen magyar sikernek örülhettünk?
Egy hagyományos extrém sportág, amelyet nézni is különleges élmény. Mit tud a síugrásról? Most letesztelheti kvízünkben!

Bezárt iskola átépítésével születhetnek szociális bérlakások – egy tucatnyi további suli követheti
Új élet költözhet az üres iskola falai közé, közel máfél milliárd forintból építik át bérlakássá.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

