Saigoni párhuzamok Bremer távozásában
Több kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet aláírásgyűjtő akcióba kezdett a múlt héten a nemzetiségi kisebbségi jogok védelme, biztosítása és kiteljesítése érdekében. Az utóbbi hetekben, hónapokban több olyan antidemokratikus lépés történt Ukrajnában,
Magyarországon nincs nemzetstratégia, nehezedik az egymásra figyelés az anyaország és a kisebbségi magyarság között – olvasható a kolozsvári Krónikában, illetve az újvidéki Magyar Szóban. A Draskovics-csomag elvonásai miatt az Illyés Közalapítvány (
A kormány kezdeményezése alapján az Országgyűlés rendkívüli ülést tart hétfőn az árak megállapításáról szóló törvény módosítása miatt – közölte Szili Katalin a házbizottság tanácskozása után. A parlamenti ülésen még nem dől el végleg, hogy a gyógysz
Csökkenő fejlődés, növekvő hiány
Hat gyermek megerőszakolását és meggyilkolását ismerte be tegnap Michel Fourniret, egy 62 éves, Belgiumban élő francia erdész, aki ellen korábban emberrablás és pedofília miatt indult vizsgálat – jelentette az RTBF közszolgálati televízió. A belga ü
Levelet írtak az anglikán egyház tisztségviselői Tony Blair brit kormányfőhöz, amelyben súlyos bírálattal illették iraki politikáját. Bár nem a nyilvánosságnak szánták, az írás tartalmát végül a médián keresztül mindenki megismerhette.
Jogi eljárást helyezett kilátásba az ügyészséggel szemben Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés szocialista elnöke lapunk tegnapelőtti cikke miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sokan még mindig nem értik, félremagyarázzák vagy politikai okokból folyamatosan támadják az amerikai elnököt.
A 18 éves világbajnok tornarekordot döntött a World Matchplay fináléjában.
Nemcsak a menetidő csökken, de a vonatok száma is nő.
Alig két nap alatt negyvenezren lettek a DPK tagjai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.