Bayer kontra Románia
Egyes gyógyszerekért a 15 százalékos kormányzati árcsökkentés ellenére többet kell majd fizetni a patikákban április elsejétől.
Annyira eladósodott az ORFK, hogy már a társadalombiztosítást sem tudja kifizetni – tudta meg lapunk. A Belügyminisztérium 1,145 milliárdos tartozásának nagyobbik részét ugyanis – 1,1 milliárd forintot – az Országos Rendőr-főkapitányság
Hat ember vesztette életét tegnap Magyarország közútjain lapzártáig. A 6-os főúton egy teherautóval frontálisan ütköző személygépkocsiban négy ember halt meg, Székesfehérvárott egy stoptáblát figyelmen kívül hagyó sofőr repült ki vezetőfülkéjéből egy mási
Nem tüzelhetnek a rendőrök a fogságból megszököttekre, és fegyver használata nélkül kell elfogniuk az állam- és emberiségellenes bűntettel gyanúsíthatókat – döntött tegnap az Alkotmánybíróság.
Két ember meghalt, legkevesebb negyvenen megsérültek, tizenegyen eltűntek, harmincezren pedig hajlék nélkül maradtak, miután végigsöpört Brazília déli partvidékén a Catarina hurrikán. Portugáliában több idős embert és kisgyermeket kellett kimenteni otthon
Újabb költségvetési szigorítások követhetik a februári 185 milliárd forintos költségcsökkentést – derül ki a Pénzügyminisztérium legfrissebb jelentéséből. A további államháztartási reformra vonatkozó javaslatokat április végéig kell előterjesztenie
A lengyel államfő, Aleksander Kwasniewski miniszterelnök-jelöltje Marek Belka volt pénzügyminiszter. Varsói elemzők szerint Belka annyiban jó jelölt, hogy a piac ismeri, és azt is tudja, hogy a költségvetési szigor híve. Megjegyzik azonban, hogy még nem t
Már a kormány is tart attól, hogy a gyógyszerek hatósági jellegű árcsökkentése miatt inzulinhiány alakulhat ki Magyarországon.
Legalább negyvenezer fogyatékos ember munkahelye került veszélybe a Draskovics-csomaghoz kapcsolódó kormányzati megszorítások miatt. A megnövekedett áfaterhek miatt egyes cégek már áprilistól megkezdhetik az elbocsátásokat. Értesüléseink szerint példa
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az MAN-technika jóvoltából világszerte szervizelhető a Torsus Liberra expedíciós lakóautó.
Nicolai N. Petro, professor of political science and former special assistant for Soviet Union affairs at the U.S. Department of State during the George H. W. Bush presidency, gave an exclusive interview to Magyar Nemzet.
Az Otthon start program kedvezményes hitelének igénylése nem zárja ki a más, államilag támogatott programokban való részvételt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.