Bajban a hajléktalanok
Bevásárlóközpont épül az egykori zuglói Récsei-buszgarázs műemlék épületéből. Az 1930-ban felhúzott üveg-acél szerkezetű csarnok különlegessége az alátámasztó oszlop nélkül épült, hetven métert átívelő, trükkös tetőszerkezete. A garázs épületét, amely a m
Ha a kormány komolyan gondolná, hogy adósa a nyugdíjasoknak, és ezt a tartozását törleszteni is akarja, átlagosan 430 ezer forintot kellene kifizetnie fejenként az időseknek – derül ki egy, a lapunkhoz eljuttatott szakértői anyagból.
Ötpontos nemzeti petíciót indított útjára a Fidesz szombati szövetségi gyűlésén, amellyel lezárták az egykori ifjúsági rétegpárt átalakítását és – Orbán Viktor elnök szavaival – „megszületett Magyarországon az első európai néppárt”
A kormánypártok egyes politikusai kampányfogásnak, illetve „kommunista programnak” nevezték a Fidesz elnöke által szombaton meghirdetett nemzeti petíciót, míg Jánosi György, az MSZP választmányi elnöke üdvözölte a szövetségi gyűlés hívószavait
Nagyrada egy bizonyos, nem éppen hízelgő mondásról most is ismert dunántúli falu, ám nem kell sokat várni, s még inkább ismert lesz Kovács Ottóról is mint a település és a Balaton-mellék borvidék egyik meghatározó borászáról, aki keményen és kitartóan dol
Oszama bin Laden a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek után a londoni Heathrow repülőtér ellen rendelt el pusztító támadást – írta tegnap a brit The Sunday Times.
Közel a megegyezés az Európai Unió és Oroszország között folyó tárgyalásokon, így kevés az esélye annak, hogy Moszkva ne terjessze ki az unióval fennálló partnerségi és együttműködési megállapodásának (PCA) összes kedvezményét a tíz új tagra is, nyilatkoz
A kormányzó lengyel Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) nem lát okot a parlamenti választások elõrehozatalára közölte a párt országos tanácsánakszombati ülésén Krzysztof Janik, az SLD elnöke. Az üléstfeszült figyelem övezte, miután Leszek M
Április 3-án tartják Szlovákiában az elnökválasztás első fordulóját, finisel a kampány, amely egyik érdekessége, hogy valamennyi jelölt számít a magyar választók szavazatára.
– Főnök, ha még két hétig csinálhatta volna soron kívül, saját zsebre, eltűnt volna a restancia
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az eset újabb példája annak, hogy a mozgósítás egyre több emberi jogi kérdéseket is felvet Ukrajnában.
A Nyíregyháza már a 2. percben vezetett Felcsúton, de a meccs hajrájában összeroppanva vereséget szenvedett.
Lázár János elárulta azt is, mikortól lesz új KRESZ.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.