Gyengébb növekedés
Mostanra bebizonyosodott: a kormánynak nem sikerült javítani a foglalkoztatási mutatókon. Miközben Burány Sándor munkaügyi miniszter 90 ezer betöltetlen álláshelyről, a miniszterelnök pedig alacsony munkanélküliségről beszél, addig a legszegényebb régiókb
Mostanra bebizonyosodott: a kormánynak nem sikerült javítani a foglalkoztatási mutatókon. Miközben Burány Sándor munkaügyi miniszter 90 ezer betöltetlen álláshelyről, a miniszterelnök pedig alacsony munkanélküliségről beszél, addig a legszegényebb régiókb
Ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést Derce Tamás, Újpest polgármestere a rákospalotai szemétégető ügyében. A létesítmény egy hete környezetvédelmi engedély nélkül üzemel, mert a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében hatályon kívül helyezte azt.
Európa csak márciusban ismerheti meg testközelből, Detroitban azonban már bemutatták a Lexus népszerű sportos haszonjárművének második generációját. Az új RX300 formaterve és műszaki tartalma egyaránt előremutató: a gyár nagyobb biztonságot, élvezetesebb
Amikor a VW-konszern bekebelezte a Lamborghinit, szinte mindenki aggódott a legendás olasz márka jövőéjért. Aztán mégsem történt katasztrófa, sőt, az olaszok – a német cég hathatós anyagi segítségével – rövid időn belül már második szuperautó
Magyarországon már nem csak a Tisza-vidéken van árvízveszély: a keleti országrészben áradnak a Körösök, a déli országhatárnál és a nyugati Kisalföldön is emelkedik a folyók vízszintje. A belvíz egyelőre csak a magyar–román határ menti területe
Ha minden a terv szerint halad, akkor mégis az EU soros elnökségét betöltő Írország vezényletével tehetnek pontot az uniós alkotmány végére. Bertie Ahern ír kormányfő csütörtök éjszaka jelentette be: az Európai Unió állam- és kormányfői megállapodtak, hog
Múzeumaink egy része megtalálja a módját, hogy miként csalogassa be falai közé a kultúrának oly készségesen hátat fordító embereket is. A Petőfi Irodalmi Múzeum nem várt érdeklődést váltott ki a fürdőző magyar irodalmat bemutató, jobbára saját
A Tbiliszi és Batumi között végletekig kiéleződött feszültség árnyékában vasárnap, a „rózsák forradalma” után befejeződik a csalások miatt érvénytelenített választás Grúziában. A Mihail Szaakasvili elnökhöz közel álló pártok sikeréhez aligha f
Rendhagyó politikai nagygyűlést rendez ma a Fidesz a Budapest Sportarénában, ahol telt ház előtt jelenti be Orbán Viktor azokat a javaslatokat, amelyekkel pártja az ország legégetőbb gondjain kíván segíteni. Az esemény egyben pontot tesz a több éve zajló
Egy, a jövő hétre várható törvénymódosítással a pénzügyi felügyelettel vetetik át a fogyasztói csoportszervező cégek ellenőrzését. Ezért júliusban várhatóan ismét nem lép életbe az a kormányrendelet, amely végre megteremtette volna a ma kontroll nélkül mű
Tavaly Ausztriában mindössze 0,7 százalékos volt a gazdasági növekedés – jelentette be tegnap a bécsi Wirtschaftsforschungs Institut (Wifo). A gazdaságkutató megállapításai szerint a második világháború óta nem volt Ausztriában ilyen sokáig tartó ga
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Nyíregyháza már a 2. percben vezetett Felcsúton, de a meccs hajrájában összeroppanva vereséget szenvedett.
Lázár János elárulta azt is, mikortól lesz új KRESZ.
A toborzókat kényszersorozás közben támadták meg a helyiek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.