- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Röviden
A nyáron tovább bővül a Szövetség
Augusztus folyamán írja alá a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség az együttműködési megállapodást a Fidelitasszal és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ), mint azt tette a múlt pénteken a Kisgazda Polgári Egyesülettel. A szerződések kitér

Röviden

A nyáron tovább bővül a Szövetség
Augusztus folyamán írja alá a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség az együttműködési megállapodást a Fidelitasszal és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetséggel (MKDSZ), mint azt tette a múlt pénteken a Kisgazda Polgári Egyesülettel. A szerződések kitér

Medgyessy béremelést ígér a bíráknak

Búzát importálunk?
Egy hónap alatt több mint kétszázezer tonna búza hagyta el Magyarországot, s a környező országok rossz termése miatt további exportra lehet számítani.

Egyeztetnek a tb-támogatásról
A Fidesz megkésettnek és rossznak tartja azt a kormányzati intézkedést, amivel a gyógyszerekhez kifizetett tb-támogatás további emelkedését állítanák meg.

USA: kamatcsökkentés várható
Rekordméretű, négyszázmilliárd dollárnál is nagyobb deficitet felhalmozó költségvetési hiányt tervez az amerikai kormányzat, és semmi esélye annak, hogy az eladósodási folyamatban valamikor is fordulat következzék be. Alan Greenspan tegnap a pénzügyi bizo

A turisztikai tárca a marketingen spórol

Hazahozták a körözött bűnözőt
Madridból hozták Magyarországra hétfőn a román állampolgárságú C. D. Juliant, aki társaival több rablást is elkövetett Budapesten – értesült lapunk a BRFK illetékesétől. Egyiküket, B. Petrut korábban már öt és fél éves fegyházbüntetésre ítélte a bír

Röviden
Újabb zavar az atomerőműben A paksi atomerőmű négyes blokkjának egyik reaktorszabályozó rúdja az elektromos egység meghibásodása miatt leállt, ezért a szabályoknak megfelelően a reaktor teljesítményét a javítás idejére hetven százalékra csökke

RMDSZ kontra Tusványos?

Figyelmeztető bírálat a gazdaságnak
Változatlanul tartja magát az idei költségvetési célszámokhoz a pénzügyi tárca, holott az államháztartásban hat hónap alatt hatszázmilliárdot meghaladó deficit keletkezett, amely több mint az egész évre tervezett hiány 70 százaléka.

Hidegháború a Koreai-félszigeten
A Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett szuncsoni 55. vadászrepülő-ezred két MiG–29-ese gyorsan kiemelkedett a Koreai-félsziget örökös párájából a Japán-tenger tiszta egére. A parttól 240 kilométernyire meglátták áldozatukat, az amerikai légierő Ok

Csak enyhén bővült az ipari termelés

Napi sajtószemle

Beváltatlan ígéretek
A Dunaferr meghatározó részben állami tulajdonban marad, harmincnyolc órára csökken a heti munkaidő, a postások visszanyerik erkölcsi és anyagi megbecsülésüket, a járulékfizetők képviselői ellenőrizhetik a tb-alapokat, a bérek felzárkóznak az uniós átl

Százmilliós fuvar Bagdadba
Egymillió dollárt (mintegy 225 millió forintot) fizet ki – közbeszerzés nélkül – a honvédelmi tárca a dán DFDS nevű szállítmányozási cégnek az iraki katonai kontingens 60 fős szállásépítő csoportjának utaztatásáért.

Az államfő ma dönt az oktatási törvényről
A Fidesz szerint elfogadhatatlan, hogy az oktatási tárca vezetője és a sajtóiroda munkatársai számon kérő hangon megfenyegetik a köztársasági elnököt. Kiderült: míg Pokorni Zoltán egyeztetési lehetőséget kért az államfőtől a közoktatási törvény kapcsán, M

újabb támadások amerikaiak ellen
Kétszázhuszonhat személyt vett őrizetbe negyedik nagyszabású razziája során az amerikai hadsereg Irakban, miközben újabb halálos áldozata és sebesültjei vannak a menetoszlopokat ért támadásoknak.

Röviden

Fontos híreink
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kocsis Máté klasszikus ételt készít karácsonykor + videó
A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam
A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Öngyilkosságot akadályoztak meg szenteste a rendőrök
Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Fagyos hajnal, derültebb idő várható pénteken
A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
Külföldi híreink

„Újjászületés karácsonya” – így ünnepeltek a Szentföldön
A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

Amerikai zöld lámpa: eladhatja orosz tulajdonrészét a szerb olajcég
A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Putyin karácsonyi üdvözletet küldött Trumpnak
Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Nyugodj békében, Robbo…”, Robertson halála miatt gyászol a futballvilág + videó
A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

Meghalt Vera Valentyinovna Alentova, a szovjet–orosz filmművészet egyik utolsó nagy klasszisa
A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

