Gazdasági szankciókkal fenyegeti Trump a venezuelai elnököt
A Fehér Ház közleménye szerint Nicolás Maduro arról ábrándozik, hogy diktátor lesz belőle.
A Fehér Ház közleménye szerint Nicolás Maduro arról ábrándozik, hogy diktátor lesz belőle.
A török, moldáv és ukrán társaságok jelenléte talán enyhít valamit a jelentős mértékű munkaerőhiányon.
Már kedden is lehet 32 fok, de a következő napokban még emelkedni fog.
A Fehér Ház közleménye szerint Nicolás Maduro arról ábrándozik, hogy diktátor lesz belőle.

A török, moldáv és ukrán társaságok jelenléte talán enyhít valamit a jelentős mértékű munkaerőhiányon.

Már kedden is lehet 32 fok, de a következő napokban még emelkedni fog.

Nem számított pályázatának elutasítására Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium ideiglenesen marasztalt igazgatója. Interjú.

Balatonfüred és a Margitsziget lehet két nagy örömforrásunk a vizes világbajnokság 5. versenynapján.

Egyeseket mai fontárfolyammal számolva is megérné szerződtetni, másokért elképesztő összeget fizettek.

Furcsán néztem volna arra, aki úgy öt évvel ezelőtt azt mondja: eljön az idő, amikor a Fidesz véleményvezérei, kommentelői gyalázzák a pápát.

Az amerikai kormányzat jelképes erejűnek minősítette a Nicolás Maduro elleni, az ellenzék által szervezett népszavazást, amelyen több mint hétmillióan vettek részt.

A miniszterelnök sorsfordító döntésekről írt, és a határon túliak mihamarabbi regisztrációját sürgeti.

A vb-újonc Török Béla és Mezei Tamás is góllal mutatkozott be a magyarok nyitómeccsén.

Az Európai Bizottság szerint nem Soros György vagy bárki más tervét hajtják végre.

Képgalériánk.

Fegyverek és öngyilkos merénylethez használható robbanóövek is voltak az elfogottaknál.

Az EasyJet brit fapados légitársaság Ausztriában hozza létre európai központját. Bécs mellett szólt a stabil állami környezet.

Visszasírhatják még a hekkerbotrányt az amerikaiak. Hírszerzési területen jártas diplomatát küld az USA-ba Moszkva.

A magyar származású zsidó üzletember világképe nagyon más, mint az izraeli miniszterelnöké.

A tizenhárom magyar játékos sima meccsen szerezte meg a győzelmet.

El tudja-e vajon választani egymástól egy algoritmus a szatírát és a propagandát?

A Fidesz és Likud testvérpártok, de a zsidó állam kormányfőjének látogatására hosszú éveket kellett várni.

A kereszténydemokrata politikus egy blognak bizonygatta, hogy itthon egyre jobb a vadászat megítélése.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.

Brüsszel vezetői eközben azzal áltatják a háborús pszichózisban lévő Európát, hogy Putyin legyőzhető.

Az ukránok drónokkal támadtak az éjjel.

Érdemi könnyítések is érkeznek jövőre.

Toniszlav Jordanov a saját térfeléről vette be a debreceniek kapuját.

A magyar energiapolitikát nem Bécsben írják, mégis próbálkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.