Rablás Veszprémben
Fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve kiraboltak egy boltot csütörtökön Veszprémben – mondta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve kiraboltak egy boltot csütörtökön Veszprémben – mondta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy friss tanulmány szerint az elnök politikájának nemzetközi megítélése jelentősen romlott, s emiatt csökkent az Egyesült Államokba vetett bizalom is.
Andrea Pirlo szabadrúgásgólja kis híján három pontot ért az olaszoknak Horvátország ellen, ám jött Mario Mandzukic, és kiegyenlített a 70. percben.

A 3 és 10 éves kötvényből bő kereslet mellett a meghirdetettnél többet, a kevésbé keresett 5 éves kötvényből a tervezett mennyiségben adott el az ÁKK.
Az Országos Roma Önkormányzat fontosnak tartja, hogy fellépjenek azok ellen, akik a menedékjoggal visszaélve üzletszerűen foglalkoznak emberkereskedelemmel.
Folyamatosan nőnek a görögök bankbetétei Svájcban: az alpesi ország nemzeti bankjának adatai szerint jelenleg 4,31 milliárd euróra tehető az összeg az egy évvel korábbi 2,82 milliárd után.
Digitális oktatási alapcsomagot ajánlott fel a Microsoft, a kormány és a multinacionális vállalat együttműködése mintegy kétmillió diákot érint.
Az egyiptomi alkotmánybíróság elnökének értelmezése szerint fel kell oszlatni a parlament alsóházát.
Május végéig 134 800 adóvégrehajtást indított a NAV, ezekből 156,5 milliárd forint folyt be, ez az összeg 6,7 százalékkal növekedett egy év alatt.
Elutasította a brit legfelsőbb bíróság csütörtökön Julian Assange kiadatási ügyének újratárgyalását.
Félmilliárd forintos fejlesztést valósítanak meg a Debreceni Egyetem újszülött-intenzívközpontjában. Megújul az eszközpark.
A vásárlás előtt az MFB-nek meg kell ismertetni a nemzeti fejlesztési miniszterrel, hogy milyen lehetőségeket és kockázatokat vállalnak a tranzakcióval.
Mikszáth Kálmán-díjakat adtak át csütörtökön: a Magyar Nemzet főmunkatársa, Kristóf Attila is megkapta a kitüntetést.
Azzal vádolják Olaszországot, hogy titokban új megállapodást kötött Líbiával az Európába irányuló bevándorlás korlátozásáról.
Nagy vihart kavart Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök felszólalása, akit Papcsák Ferenc tett helyre a parlamentben.
Még január végén próbált pénzhez jutni a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon egy airsoft-pisztollyal felszerelkezett férfi.
”Ön és társai gyakorlatilag előre kimondták az elmarasztaló ítéletet az egyesült ellenzék vezetőjének ügyében.”
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a csepeli kettős gyilkosság miatt Kun Tamás elsőrendű és Deme Gábor másodrendű vádlottat a Fővárosi Törvényszék.
Czink Melinda két szettben kikapott a 13. helyen kiemelt tajvani Hszie Szu-vejtől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Vlagyimir Putyin ragaszkodik a feltételeihez.
Az Európa-bajnokságot kihagyó Gulyás Michelle visszatérésének időpontjáról az edzőjét kérdezték.
Az M3-ason öt kilométeres torlódás alakult ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.