Összefog az egyetem és a repülőtér
Jegyirodát nyit a Debreceni Egyetemen (DE) az Airport Debrecen Kft.; a szándéknyilatkozatot Fábián István rektor és Meleghegyi Tamás ügyvezető igazgató írta alá.
Jegyirodát nyit a Debreceni Egyetemen (DE) az Airport Debrecen Kft.; a szándéknyilatkozatot Fábián István rektor és Meleghegyi Tamás ügyvezető igazgató írta alá.
Az év első felében negatív, majd a második félévben pozitív GDP-alakulással számolnak – közölte a nemzetgazdasági miniszter.
A Kabel Deutschland múlt évi kedvező eredményei után először fizet osztalékot. A részvényesek 1,50 eurót kapnak.
Jegyirodát nyit a Debreceni Egyetemen (DE) az Airport Debrecen Kft.; a szándéknyilatkozatot Fábián István rektor és Meleghegyi Tamás ügyvezető igazgató írta alá.
Az év első felében negatív, majd a második félévben pozitív GDP-alakulással számolnak – közölte a nemzetgazdasági miniszter.
A Kabel Deutschland múlt évi kedvező eredményei után először fizet osztalékot. A részvényesek 1,50 eurót kapnak.
Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata hároméves szerződést kötött Cristian Ugaldéval, aki így a magyar bajnok történetének első spanyol játékosa lett.
A testületnek meg kell szabadulnia azoktól a rendőröktől, akik szégyent hoznak a szervezetre – közölte a budapesti rendőrfőkapitány.
A bíróság rendbontásban való részvétellel és erőszakos fellépéssel vádolja a férfit.
Felszámolási eljárás indul a Rangers FC ellen! A skót klub adósságai közel 100 millió fontra rúgnak, és a hitelezők nem fogadták el az egyesület megmentésére kialakított terveket. Eladásra kerülhet a csapat stadionja is.
Harmincmillió forintos beruházással a pécsi Kálvária-dombon sétányt és kilátóteraszt alakítottak ki, amelyeket csütörtökön adtak át a nagyközönségnek.
Július 13-ig ülésezik nyáron az Országgyűlés, a jövő évi költségvetés vitája a június 25-i héten kezdődik a Házban – hangzott el a házbizottság csütörtöki ülésén.
Újabb labdát juttattak vissza Alaszkából Japánba: a tavalyi szökőár által elsodort sportszer egy japán középiskola diákjaié volt.
A hét mozipremierjei közül egy családi film és egy horrorfilm is 3D-ben igyekszik meghódítani a közönséget. Tobzódunk a technikai forradalomban.
Az új szabályozás jelentősen megerősíti az európai vegyi üzemek biztonságát – áll a magyar néppárti képviselőcsoport közleményében.
Az elmúlt napok zivataros időjárásának utolsó fordulója igen húzósnak ígérkezett.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy motoros, amikor járművével nekiütközött egy autónak az 5-ös főúton Dabas közelében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Fraport utasainak száma májusban, a konszernben 0,4%-kal 8,96 millióra javult, írja a Reuters.
10 millió dollárral támogatja Mitt Romney megválasztását Sheldon Adelson Las Vegas-i milliárdos.
Németország ereje nem végtelen és egyedül nem tudja megoldani az euróövezeti válságot – jelentette ki a német kancellár csütörtökön Berlinben.
Bizonyosan nem Budapest városhatára lesz a behajtási díj zónahatára – közölte Tarlós István főpolgármester.
Országszerte megkezdődtek a nyári idegenforgalmi főszezon fogyasztóvédelmi ellenőrzései.
Navracsics a Figyelőnek adott interjújában vívmánynak nevezte, hogy a kormány az elmúlt két évben úgy tudta végrehajtani akaratát, hogy az ország stabil maradt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Információink szerint az ukrán Állami Nyomozó Iroda nem indít nyomozást Sebestyén József halálának ügyében.
Karácsonyéknak már évekkel ezelőtt lett volna lehetőségük a helyreállításra, de elszalasztották.
A feltételezett elkövető ugyancsak izraeli állampolgár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.