Feldarabolta volna élettársát
Vádat emeltek egy brutális gyilkosság gyanúsítottja ellen Kecskeméten. A vádlott fel akarta darabolni élettársát, de nem sikerült neki. Másnap feladta magát.
Vádat emeltek egy brutális gyilkosság gyanúsítottja ellen Kecskeméten. A vádlott fel akarta darabolni élettársát, de nem sikerült neki. Másnap feladta magát.
Tíz ember meghalt, amikor az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány hegyei között egy érckutató csoport sátortáborát elsodorta egy lavina kedden késő este. Csütörtökön valamennyiük holttestét megtalálták – jelentette a kínai média.
Ma kezdődik a XII. Pécsi Országos Színházi Találkozó, amely 14 versenyprodukcióval és mintegy 230 off-programmal várja a közönséget.

Nincs fennakadás az utasforgalomban amiatt, hogy egy hete bezárták a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálját, és a forgalmat a 2-esre vitték át.
A megengedett sebességhatárt jóval túllépve, óránként 180 kilométerrel száguldott szerda este a Francois Hollande francia elnököt Párizsból Caenba szállító autó.
Egy vasárnapi futóverseny miatt a hétvégén forgalomkorlátozásokra kell számítani a belvárosban a Kossuth Lajos tér környékén, emiatt néhány BKV-járat módosított útvonalon közlekedik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
Egy nappal a lengyel-ukrán közös szervezésű labdarúgó Európa-bajnokság előtt adták át a lengyel fővárosba vezető A2-es autópálya utolsó szakaszát.
A tegnap zárult akció keretében több mint 900 filmötlet érkezett szakmabeliek és az amatőrök részéről a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) által meghirdetett filmötletvadászatra.
Felborult egy személygépkocsi az M7-es autópályán Martonvásárnál, a sofőrt kórházba szállították – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Pályakezdők állásbörzéje kezdődött Békéscsabán, összesen kilenc helyszínen. A programsorozat része a hátrányos helyzetűek foglalkoztatása javításárért című, nyertes projektnek.
Leszedték a főutak által érintett magyarlakta települések magyar nyelvű helységnévtábláit Kárpátalján.
Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Hajógyári-szigetről tavaly eltűnt fiatalember ügyében.
Az államháztartás önkormányzatok nélküli hiánya májusban 115,9 milliárd forint volt.
Sorozatunkban minden nap bemutatjuk a pénteken kezdődő Európa-bajnokság csapatait. Befejező részünkben a D csoport következik.
Holnap akár harminc fok föléis emelkedhet a csúcshőmérséklet, csapadék csak elszórva várható.
A svájci munkanélküliségi ráta májusban a várt szerint változatlanul 3,2%-on állt.
A kanadai Ivey beszerzési menedzserindex májusban 52,7 pontról 60,5 pontra emelkedett.
A kínai központi bank (PBOC) csütörtökön bejelentette, hogy pénteki hatállyal 0,25 százalékponttal, 6,31 százalékra csökkenti az irányadó kamatot.
Felmentést kértek a védők a West-Balkánban történt, három halálos áldozatot követelő diszkótragédia büntetőperének csütörtöki tárgyalásán.
A Malév megszűnése miatt szabaddá vált, az EU-n kívüli korlátozott repülési jogokra két ajánlat érkezett eddig a Légügyi Hivatalhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.
A kínai gyártó az új P7-essel döntötte meg az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság rekordját.
Ismét mértek a közvélemény-kutató cégek, úgy tudni, már nem tíz százalékkal vezet a Tisza Párt, bár ismét hazugsággal vádol mindenkit ezért Magyar Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.