Balog ismét megragadta az alkalmat, hogy a tanárok fizetésemelését emlegesse
Mindezt pedagógusnap alkalmából. Ráadásul nem is bontotta ki az igazság minden részletét az emberminiszter.
Mindezt pedagógusnap alkalmából. Ráadásul nem is bontotta ki az igazság minden részletét az emberminiszter.
Hogyan működik a rejtettebb pénzszivattyú az állami, illetve az uniós forrásokból finanszírozott munkák körül?
A jövőben a megtett távolság után kellene fizetni az utak használatáért.

A Ferencváros hosszabbítás és büntetők után verte a Vasast a Magyar Kupa idei fináléjában.

Tizenhat éve tart az USA vezette intervenció. A kormányerők területe egyre zsugorodik, miközben nő a civil áldozatok száma.

Lenzelle Smith és Terry Allen súlyos sérülések nélkül megúszta. Húszéves barátnőjük a helyszínen elhunyt.

Osztalékként 1,6 milliárd forintot vettek ki belőle.

28 millió forint ütötte a miniszterelnöki tanácsadó markát.

A Fradi játékosa a Murka Benedekkel való ütközés után, már a levegőben elvesztette az eszméletét.

Kiabálás és egymásra mutogatás kísérte a szerdai ülést.

A hangszert gyártó cég tavalyi eredménye mínusz 236 millió forint.

Bár valószínűleg feláll reggelig a kabinet, nem lesz túl stabil.

Berlin a jogállamiság alapelveihez kötné az EU-s pénzeket.

Nem volt rossz éve tavaly a Market Zrt.-nek.

Semmit sem tesznek meggyőződésből. Semmit sem gondolnak a világról. Amikor gondolkodnak, csak hatalmi technikákról és pénzről gondolkodnak.

Besime Koncát Batman város bírósága ítélte el terrorpropaganda terjesztéséért.

A végkielégítés vagy a műszakpótlék esetében rosszul jártak a dolgozók, viszont tág tere nyílt a kollektív alkuknak.

Megnégyszerezte 2015-ös eredményét tavaly Kertész Balázs, a miniszterhez közel álló ügyvéd cége tavaly.

Félő, de Széles Sándornak talán már nem is juthatott olyan feladat, amely életben tartotta volna.

Kétszázmillió muszlim nő él úgy, hogy intim testrészét élete egy pontján hagyományos okokból megcsonkították.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megérkezett a miniszterelnök ajándéka a vácrátóti kisfiúhoz.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

Karácsony második napján, pénteken intézett beszédet a nemzethez az államfő.

A közös edzések és a hétvégi futamok kovácsolták igazán össze a családot.

Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

„Az EU az összeomlás jeleit mutatja.”

Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.

Az új trend az egészséges és funkcionális élelmiszer.

Ködös reggel, hideg nappal és szelesebb est jöhet szombaton.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.