Egy helyben toporgott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,49 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 21 218,27 ponton zárt pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,49 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 21 218,27 ponton zárt pénteken.
Az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás, ennek hiányában pedig az erről döntő munkaügyi bíróság határozata esetén tenné lehetővé a jogszerű sztrájkot két fideszes képviselő azoknál a cégeknél, amelyek a lakosságot alapvetően érintő tevéke
Kipakoltak és teljesen szétszedtek egy komlói lakást a tolvajok – közölte a baranyai rendőrség.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,49 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 21 218,27 ponton zárt pénteken.

Az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás, ennek hiányában pedig az erről döntő munkaügyi bíróság határozata esetén tenné lehetővé a jogszerű sztrájkot két fideszes képviselő azoknál a cégeknél, amelyek a lakosságot alapvetően érintő tevéke

Kipakoltak és teljesen szétszedtek egy komlói lakást a tolvajok – közölte a baranyai rendőrség.

Pest Megye Közgyűlése a megye sportéletének kiválóságait minden évben a Sportkarácsonyi ünnepségén részesíti elismerésben. Sportolók és edzők december 17-én, a megyeházán vehették át a legjobbaknak és legeredményesebbeknek járó díjakat világhírű sportolók

Elfogták csütörtökön azt a 31 éves pusztaszabolcsi férfit, aki október óta egy pusztaszabolcsi 65 éves férfit telefonon folyamatosan zsarolt, majd a hétvégén társával lakásán kereste fel a sértettet, akit élettársával együtt két órán fenyegetett.

A Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) pénteki ülésén Bóka István (Fidesz) országgyűlési képviselőt, Balatonfüred polgármesterét választották meg egyhangúlag a szervezet új elnökének.

A roma kárpótlással kapcsolatos csalások és egyéb bűncselekmények miatt pénteken hirdetett ítéletet a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság.

Árokba borult egy külföldi rendszámú kamion az M7-es autópálya Balaton felé tartó oldalán, a 21-es kilométernél – közölte a rendőrség péntek délután.

Súlyosan megsérült egy kisbusz vezetője, amikor járművét elsodorta egy külföldi rendszámú kamion a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Forrón pénteken – tájékoztatott a rendőrség.

Az együvé tartozás jegyében immár harmadik alkalommal szervezte meg a Magyarok Karácsonyát a Csongrád Megyei Önkormányzat és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark; idén a szociálisan hátrányos helyzetű emberekkel való összetartozást jelképezte az es

A méz után elkészült a megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott lekvár és szörp termékkategória szabályozása is, részeként annak a kétszintű szabályozásnak, amellyel a Vidékfejlesztési Minisztérium átalakítja a Magyar Élelmiszerkönyvet.

2010. december 19.

Hétfőn nyílik meg a Főúri öltözetek az Esterházy-kincstárból című új kiállítás az Iparművészeti Múzeumban – olvasható az Iparművészeti Múzeum közleményében. A nemesi viseletek és házöltözetek mellett számos nyereg és lótakaró is látható majd, köztük az a

Jogerősen enyhítette a Baranya Megyei Bíróság pénteken annak az ápolónőnek a büntetését, aki két évvel ezelőtt ágyhoz kötözött és ezzel halált okozott egy betegnek a bólyi fogyatékos személyek otthonában.

A januárban kezdődő magyar EU-elnökség alatt nem a Magyarországot legközvetlenebbül érintő kérdések, hanem a nagy európai ügyek kapják a legtöbb figyelmet, és azon belül is az euró megerősítése a fő feladat – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a pén

Mentőt kellett hívni egy iskolai verekedéshez Pécsen.

Lángra kapott egy ház tetőszerkezete péntekre virradó éjjel Debrecenben; a kiérkező rendőrök négy embert menekítettek ki a házból, kettőt pedig egy másik épületből, egyikük sem sérült meg – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a szegénység elleni küzdelem Magyarországon a demokrácia próbája is.

Csizmadia Csabán nemcsak Egervári Sándor – a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya –, hanem külföldi játékosmegfigyelők is rajta tartják a szemüket.

Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt – előzetes letartóztatásban lévő – vezérigazgatójának tanúkénti meghallgatása fordulópont lehet a Sukoró-ügyben – mond




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök megjegyezte, a Tiszának nem marad más, csak a politikai bűvészkedés.

Ha nem figyel, összes megtakarításától megszabadíthatják.

Gulyás Gergely az Igazság órája vendége.

Kedden még kitart az extrém hideg.

Brit politikusok és Washington is sürgeti a lépést.

Az orosz hadsereg összpontosítja erőit.

Dina Powell McCormick érkezett a META élére.

Havas Jon teljesen kikészült.

A home office rugalmas, de jogilag „könnyű”; a távmunka kötöttebb, viszont költségelszámolásban erősebb.

Ez az oka az intézkedésnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.