Kitoloncolásra vártak, állampolgárságot kaptak
858 bevándorló kapott véletlenül amerikai állampolgárságot.
858 bevándorló kapott véletlenül amerikai állampolgárságot.
A fiatalember személyazonosságát az iratai alapján állapították meg.
A szövetségi kormány betiltott egy kevéssé ismert drogot, a kratomot. Sokan felháborodtak.

Több mint félmillióan vannak, és gyakorlatilag semmi kapcsolatuk nincs a külvilággal. Ők a hikikomorik.

Legalábbis Kovács Zoltán kormányszóvivő erről beszélt hétfőn.

Nagyüzembe állította a kormány a kvótanépszavazásra buzdító pr-gépezetét.

G. Dávidot elfogták, előállították, majd a nyomozók emberölés kísérlet gyanúja miatt őrizetbe vették.

Véletlen volt, hogy Obama elé a repülőtéri kifutón nem terítettek vörös szőnyeget?

Mindezt a polgármesteri hivatal előtt tette hétfőn.

Már a második, a filmalap által milliárdos összeggel támogatott filmbe castingol Vajnáné.

A két palesztin fiatalt Hebronban lőtték meg, egyikük meg is halt.

Az egykori Formula 1-pilóta ügyvédje cáfolta a Bunte állításait.

A magyar versenyző azonban asztmájára legálisan kapott formoterolt.

Az erről szóló nyilatkozat nem utal arra, hogy megújítják-e majd egyáltalán a fegyvernyugvást.

Menedékkérelmük lassú elbírálása miatt tiltakoznak.

A Fancy Bear azt szivárogtatta ki róla, hogy asztmáját injekciókkal gyógyították.

Magyarország hatpontos javaslatot terjeszt elő a migrációs csúcson – mondta a külügyminiszter.

A Nébih szerint kevés magyar élelmiszer nem felel meg az uniós előírásoknak.

Az amerikai állampolgárságú férfi azt mondta a tárgyaláson: lehet, hogy „letelefonáltak a bíróságra”.

Ahmad Rahamit három napon át üldözték a hatóságok.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elvakult gyűlöletből, hidegvérrel gyilkolt.

Április 12-én voksolunk.

Április 12-én járulhatnak az urnák elé a választópolgárok.

A környéken áramkimaradás van, a BKK járatait is elterelték.

Trump fenyegetései megrázzák a NATO-t.

Merz az iráni rezsim bukását jósolja.

Bemutatkozott a Predator.

CPAC Hungary, for the fifth time.

Számottevően bővült az elérhető lakáskínálat.

Cél, hogy a fotovoltaikus rendszerek telepítése ne kiszorítsa, hanem kiegészítse vagy lehetővé tegye a mezőgazdasági termelést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.