Módosított útvonalon jár a 15-ös és 115-ös busz
Minderre azért volt szükség, mert az V. kerületi József nádor téren mélygarázst építenek.
Minderre azért volt szükség, mert az V. kerületi József nádor téren mélygarázst építenek.
A határsértők többsége a kerítés alatt vagy felett mászott át a magyar oldalra.
Az ELTE ide helyezné át a régészek elméleti képzésének egy részét is.
Minderre azért volt szükség, mert az V. kerületi József nádor téren mélygarázst építenek.
A határsértők többsége a kerítés alatt vagy felett mászott át a magyar oldalra.
Az ELTE ide helyezné át a régészek elméleti képzésének egy részét is.
A főút 20. kilométere közelében egy kamion és egy személygépkocsi összeütközött.
Még mindig sokan megbotránkoztatónak tartják a nyilvános szoptatást.
A hordozórakéta azonban a visszatéréskor megsemmisült.
Ez az első alkalom, hogy érvényt szereztek az új ENSZ-szankcióknak.
Koránt sincs vége az adósok megpróbáltatásainak.
Az ukrán gazdaságfejlesztési minisztérium most már azzal számol, hogy nem fog nőni a GDP.
Felmérések szerint viszonylag alacsony, 50 és 55 százalék közötti részvételi arány várható.
A jogszabály szerint a jegybank nem működik törvényesen.
A magyar besorolás egy fokozattal elmarad a befektetési ajánlású kategória alsó szélétől.
Rendelésemen sokszor izomsérülés miatt fordulnak hozzám pácienseim, mert nem mindig elég egy borogatás.
Akár meglepetést is okozhat a szlovák jobboldal, az MKP a parlamenti küszöb környékén táncol.
Nem döntött a Magyar Nemzeti Bank ingatlanvásárlásaival foglalkozó jelentésről a jegybanki felügyelőbizottság.
A büntetőpere akár kedvezően is végződhet a számára. Védője szerint a vád rendkívül gyenge lábakon áll.
Sokkal több a hirdetmény nélküli és az egyetlen pályázós közbeszerzés itthon, mint más uniós tagországokban.
Olyan törvények, amelyek igyekeznek titokban tartani, mire használja föl a kormány közpénzeket.
Vissza kell térni a schengeni szabályokhoz – szögezte le a politikus.
Sorozatban hetedik mérkőzését is megnyerte az olasz csapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A Wielkopolska régióban feltárt, több mint 5500 éves neolitikus sírhalmok új megvilágításba helyezik a megalitikus kultúrák történetét.
Aki csatlakozik a csoporthoz, értesülhet Orbán Viktor által megosztott exkluzív tartalmakról.
A spanyolok elleni fájó vereség után Romániával szemben már nem hibázhatott Varga Zsolt csapata a vb-n.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.