Az adatok szerint egyre többen elégedetlenek a Fidesz–KNDP-kormányzat „adósmentő” intézkedéseivel, ugyanis folyamatosan emelkedik azoknak a száma, akik a bíróságokhoz fordulnak jogorvoslatért. A Fővárosi Törvényszék pénteki tájékoztatása szerint csaknem 22 ezerre emelkedett a devizahiteles-beadványok száma csak Budapesten. Ez pedig várhatóan hatalmas munkaterhet jelent majd a bíróságok számára, ráadásul a statisztikákból kiolvasható, hogy a devizahiteles-törvények sem enyhítették a nyomást. A februári adatok szerint több mint 7600 felfüggesztett devizahiteles-ügy van a fővárosban, amiket a magyar állam és a pénzintézetek közti peres eljárások, valamint a banki elszámolások idejére szakítottak meg. Ezek időzített bombaként indulhatnak újra az elszámolással kapcsolatos eljárások lezárása után, ami bármelyik pillanatban bekövetkezhet. Ezek közül a Fővárosi Törvényszék gazdasági kollégiumában 3641, polgári kollégiumában 1066, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon pedig 2948 ügy vesztegel.
Ez még nem minden, tavaly csaknem kétszer annyi új devizahiteles-kereset érkezett a bíróságokra, mint amennyit a törvény által felfüggesztettek. A legtöbb beadvány – 8129 darab – a Pesti Központi Kerületi Bíróságra érkezett, míg a Fővárosi Törvényszék polgári kollégiumához 927, gazdasági kollégiumához pedig 3501. Utóbbi szám az egész éves ügyérkezésnek mintegy 65 százalékát jelenti, ami jól mutatja a dömpingszerűséget. De ezt támasztja alá az is, hogy a három bíróságra csak januárban újabb 1200 ügy érkezett. A fővárosban kezdeményezett perek összeadva megközelítik a 22 ezres számot, ami a tendenciák alapján vélhetően tovább fog emelkedni. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint egyébként az újonnan érkező ügyekben az adósok egyre változatosabb jogcímek megjelölésével kérik továbbra is a pénzügyi intézményekkel kötött fogyasztói szerződéseik érvénytelenségének megállapítását.
Mint írták, ezek a keresetek folyamatosan újabb és újabb jogalkalmazási kérdéseket vetnek fel a bírák számára, amelyekkel kapcsolatban tavaly több szakmai egyeztetés is zajlott az érintett kollégiumok között. Figyelemre méltó az is, hogy az elégedetlenség nem csupán a bíróságokat érinti. A Világgazdaság arról számolt be, hogy korábban nem tapasztalt panaszáradat zúdult a Pénzügyi Békéltetőtestületre (PBT), tavaly több mint 20 ezer ügy érkezett be hozzájuk. Összehasonlítva a korábbi évekkel, 2011 júliusa és 2014 decembere között összesen 13 ezer panaszt nyújtottak be hozzájuk. Mint írták, 16 ezer esetben elszámolási kérelem miatt fordultak a testülethez, vagyis a devizahiteleik elszámolásával voltak elégedetlenek. Ebből 11 ezer esetet tudtak eddig lezárni, mindössze 163 esetben döntöttek valamilyen mértékben az adós javára. Mindezektől függetlenül a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján az olvasható, hogy a devizahiteleseket sikerrel mentette meg a kormány, s így jelentősen csökkent az ország pénzügyi sérülékenysége.