Új útvonalon közlekedik több budai buszjárat szombattól
A változtatásokra a Bartók Béla úti távhővezeték felújítási munkálatai miatt van szükség.
A változtatásokra a Bartók Béla úti távhővezeték felújítási munkálatai miatt van szükség.
Ahmet Davutoglu a régióban lévő helyzet megoldását vetítette előre, és a NATO-t is odarendelte egy ülésre.
A demokrata elnökjelölt félmilliárd napelemet ígér az USA-nak, amennyiben megnyeri az elnökválasztást.
A változtatásokra a Bartók Béla úti távhővezeték felújítási munkálatai miatt van szükség.

Ahmet Davutoglu a régióban lévő helyzet megoldását vetítette előre, és a NATO-t is odarendelte egy ülésre.

A demokrata elnökjelölt félmilliárd napelemet ígér az USA-nak, amennyiben megnyeri az elnökválasztást.

Először építőipari beruházási fellendülést, majd a piacot elárasztó lakáskínálatot hozna az ötkarikás játék.

Sergio Romero három évre kötelezte el magát a Manchester United labdarúgócsapatához. Louis van Gaal pedig közölte: nem marad 2017 után.

Olyan szerződéseket kényszerítenek ránk, amelyek szinte kizárólag jogászok számára értelmezhetők.

Gödöllőn rohantak bele egy furgonba.

Bukarest revizionista Orbán-bejegyzésről beszélt Tusnádfürdő után, Havasi Bertalanék most válaszoltak.

Huszonegyen haltak meg a fegyveres összecsapásban.

A korábbi hétvégéknél jóval több, 4725 határsértőt fogtak el a rendőrök országszerte, legtöbbet Csongrád megye déli részén.

Gerstl Péter elárulta, hogy Ecclestone szerint sportszakmailag a magyar verseny a legjobb. 186 ezren voltak kinn a négy nap alatt.

Akik a város kultúráját gazdagítják – először szenteltek Szentendrén minifesztivált a nemzeti kisebbségeknek.

Javulni kezdtek a táplálkozási szokások az Egyesült Államokban.

A tiltakozástól tartó szervezők az avatás helyszínét csak az utolsó pillanatban közölték.

Miközben folyamatosan csökken Magyarországon az ellenőrzések száma, a munkahelyi baleseteké évek óta növekszik.

A fegyveresek megtámadtak egy rendőrőrsöt, majd tüzet nyitottak egy buszmegállóban várakozó emberekre.

A hét trófeájukkal rekorder mexikóiak számára ezzel megnyílt az út a 2017-es oroszországi Konföderációs Kupára.

Egy kínai állampolgár – állítólag diplomata, más hírek szerint biztonsági őr – is meghalt a tizenöt halálos áldozatot követelő terrortámadásban, amelyet az As-Sabaab iszlamista csoport öngyilkos merénylője hajtott végre vasárnap egy mogadishui luxusszállo

Rég vitatkoztak annyit magyar historikusról, mint Hóman Bálintról.

A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 24 és 29 fok között valószínű.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.