Minyonokat a Plútóra!
A Minyonok népszerűbb, mint a Plútóról közzétett első képek, pedig talán nem is muszáj választani a kettő között.
A Minyonok népszerűbb, mint a Plútóról közzétett első képek, pedig talán nem is muszáj választani a kettő között.
A nyugdíjrendszert fenntarthatóvá kell tenni – de pontosan mit értsünk ezen?
A brit popénekes így támogatja az AIDS elleni harcot.
A Minyonok népszerűbb, mint a Plútóról közzétett első képek, pedig talán nem is muszáj választani a kettő között.

A nyugdíjrendszert fenntarthatóvá kell tenni – de pontosan mit értsünk ezen?

A brit popénekes így támogatja az AIDS elleni harcot.

Összeállt az augusztusi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon 500 méteren induló csapat.

A cél, hogy a Tisza nemzetközi hajóúttá váljon.

A vád csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntette.

Ezzel a csempészet ellen próbálnak küzdeni.

Bár az Egyesült Államokat is megosztja, a Csendes-óceáni Partnerség lehet Barack Obama legfőbb hagyatéka.

A migráció kapcsán az államnak a közösség védelme a feladata, a keresztény embernek pedig a segítség – summázta a dilemmát Prőhle Gergely.

A munkaerő-vándorlás már a válság előtt megkezdődött.

Soron kívül bírálják el a szerb, koszovói és albán menedékkérők ügyeit.

Mintegy 34 tonna, árutermesztésre szánt tételt helyeztek zár alá.

Úgy tűnik, a bajnok Videoton futballcsapata megéri a kupaaugusztust.

A problémát a kábel meghibásodása okozta.

A balesetben tizenegy ember életét vesztette, a nyolc túlélőt helikopterrel mentették ki.

Ezt elsősorban a Nokia mobiltelefon-üzletágának 7,5 milliárd dolláros leírása okozta.

Szentgyörgyvölgyi László lett a Zeneakadémia új kancellárja. Kinevezése július 15-étől három évre szól.

Bali és két másik sziget repülőterét is lezárták a Raung vulkán által kilövellt hamu miatt.

Fiatal afrikai játékosokat foglalkoztatott illegálisan egy laoszi klub, többek szerint gyalázatos körülmények között.

A szerb férfi 300 euró ellenében tíz szíriai és iraki állampolgárt próbált meg átvinni a magyar–osztrák határon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.