Bemutatkozik a Ferrari 458 Challenge Evoluzione
A kupás versenyekre szánt verziót a Ferrari első körben Mugellóban, zárt kapuk mögött mutatta be.
A kupás versenyekre szánt verziót a Ferrari első körben Mugellóban, zárt kapuk mögött mutatta be.
Megmentője fehérjediétával erősítette meg, majd magával vitte a Himalájára a kóbor kutyát.
Szocsiban és a játékokat megelőzően összesen 2453 doppingvizsgálatot végeznek majd el, ennyi még sosem volt.
A kupás versenyekre szánt verziót a Ferrari első körben Mugellóban, zárt kapuk mögött mutatta be.

Megmentője fehérjediétával erősítette meg, majd magával vitte a Himalájára a kóbor kutyát.

Szocsiban és a játékokat megelőzően összesen 2453 doppingvizsgálatot végeznek majd el, ennyi még sosem volt.

Szőnyi Zsuzsa irodalmi munkásságáért kapta a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetését.

Mohamed Murszi hazaárulással vádolta az őt megbuktató Abdel-Fattah esz-Szíszi tábornokot, a hadsereg parancsnokát.

Négyesikrek születtek a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján.

Óbuda egészséges ételeket és italokat áruló iskolabüféket díjaz – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

Több mint kétezer embert érint a XIV. kerületi Istvánmezei úton talált tüzérségi lövedékek miatti kiürítés.

MNB: sikeres a gazdasági hitelprogram; hamar elfogyott az első 701 milliárd, a második ütem is népszerű lesz.

Az önkéntesek füle mögé ültetett chip tesztelése már megkezdődött.

Felvételt nyert a Most-Híd szlovák–magyar párt kedden az Európai Néppártba a szervezet brüsszeli közgyűlésén.

Újraindult a Brüsszelbe eljuttatott számlák kifizetése, a héten 94 milliárd forint érkezett Magyarországra.

Elfogták Salgótarján külterületén azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy nőt.

Brutális történet a két elítélt férfi esete.

Netanjahu törölné a terveket. A palesztin tárgyalódelegáció lemondott.

Feldarabolja a magyar MKB Bankot az anyabank, a BayernLB, mert így nagyobb eséllyel tudja értékesíteni.

Hiába tagadja Bajnai a „fájni fog” kijelentését, elszólta magát, amivel megbízóinak is üzent.

Az újgazdag lánykérő így akarta bizonyítani szándéka komolyságát.

Orbán Viktor kormányfő a szingapúri elnökkel tárgyalt, aki szerint előremutatóak a magyarországi változások.

Felrobbant egy gázpalack szerdán a Hajdú-Bihar megyei Tépén, ketten súlyosan megsérültek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

Trump elnök üzenete világos volt – írta bejegyzésében Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter.

Újfent kiderült, hogy az általuk a kormány megbuktatására felkent „új megváltó” nemcsak egy önimádó, másokat kihasználó, érzelmileg semmibe vevő, műveletlen, beteges hazudozó, hanem egy virtigli hipokrita is.

Az új József Attila-könyv szerzőjétől „werkcikket” kértünk, miért vállalkozott a feladatra?

Az elmúlt két hónap reményre ad okot olimpiai bajnok öttusázónk számára.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.