Szelídül az árvízi helyzet végre
Másodfokúra mérséklik az árvízvédelmi készültséget pénteken a Hármas-Körös bal partján, a folyó torkolatától Kunszentmártonig terjedő szakaszon.
Másodfokúra mérséklik az árvízvédelmi készültséget pénteken a Hármas-Körös bal partján, a folyó torkolatától Kunszentmártonig terjedő szakaszon.
Elektromos hiba miatt kisebb tűz ütött ki a Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth Lajos téri épületében Budapesten péntek reggel – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.
Óriási érdeklődés övezte a Dorotheum bécsi aukciósház csütörtöki árverését, amelyen Ferenc József osztrák császár egy hajtincse is kalapács alá került.

Egy embert életveszélyes, ötöt súlyos sérülésekkel szállítottak a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba az éjjel az M1-es autópályán történt buszbaleset helyszínéről.

Az első hírekkel ellentétben nem szivárgott veszélyes anyag egy vasúti tartálykocsiból Budapesten – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője.

Csütörtöki győzelmével a New York Rangers és az Ottawa Senators is biztosította helyét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) jövő kedden kezdődő rájátszásában.

A 99 éves Fejes László megjárta a Don-kanyart. Akkor még álmában sem gondolta volna, hogy egyszer majd a szovjetek Magyarország földjére lépnek.

A jelenlegi kormány decemberi hivatalba lépése óta ez volt a második eset, hogy végrehajtottak halálos ítéletet a szigetországban.

A címvédő Miami Heat simán nyert a Milwaukee Bucks vendégeként, így már 3–0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

Feloszlatott a spanyol rendőrség egy zavargással tarkított tüntetést a parlament alsóházánál csütörtök este Madridban, öt embert őrizetbe vettek.

Kapkodtak is két kézzel a bankókért, ám két év börtönt kockáztatnak, akik nem szolgáltatják vissza a pénzt.

Lemészárolták a közelgő helyhatósági választások egyik jelöltjének kampányát szervező tíz aktivistát csütörtökön a Fülöp-szigeteken.

SkiGull, a sielő Sirály lesz a világhírű amerikai repülőgép- és űrhajótervező Burt Rutan 372-es számú modellje. A forradalmian új hidroplánról lassan mindent megtudunk.

Egyházi és komolyzenei művek mellett népszerű horvát dallamok is felcsendülnek Aida Vidovic Krilanovic operaénekes és Milo Krilanovic orgonaművész előadásában vasárnap a Belvárosi Szent Mihály-templomban.

Naponta átlagosan 5 óra 18 percet töltöttek tévénézéssel az emberek az év első három hónapjában.

Nagy lépést tettek a gyógyszerhamisítók ellen: itt a hamis vagy silány minőségű gyógyszerek kiszűrésére alkalmas készülék.

A bostoni kettős robbantást elkövető Carnajev fivérek az akció után New Yorkba akartak menni, hogy ott is merényletet hajtsanak végre.

Az első félévben nagyobb számban megindulhat a pénztárgépek cseréje – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Világgazdaságnak.

A Microsoft május 21-én bemutatja az Xbox következő generációját.

A 2013. március végi állapot szerint 3894 magánszemély szerepel az adóhatóság 180 napon túl folyamatosan fennálló, legalább 10 millió forint tartozást felhalmozó listáján.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.