Medgyessy: A baloldal álljon össze a Jobbikkal!
A volt kormányfő szerint csak akkor győzhető le a Fidesz, ha az MSZP és a DK összefog a radikális párttal.
A volt kormányfő szerint csak akkor győzhető le a Fidesz, ha az MSZP és a DK összefog a radikális párttal.
A legfőbb ügyész közölte, hogy a fideszes képviselőnek mentelmi joga van, nem indítványozták a felfüggesztését.
Hadházyt édesapján keresztül próbálta a kormányközeli média a gyanús földvásárlásokkal összefüggésbe hozni.

Úgy véli, hatékonyabb lenne, ha ott adnának hangot gesztusaiknak, ahol eddig „a sötétség nyert teret”.

Mindössze abban egységesek a közvélemény-kutatók: senki sem közelítette meg 2016-ban a Fideszt.

Egyedi belsőépítészeti megoldásokra csaknem négymilliárdot költenek az új kancellárián.

Mint mondta, a kormány bízik abban, hogy jogi döntést hoz az Európai Bíróság.

„Amelyik gyerek egy kicsit is más, mint a többi, az nagyon szenved a mai oktatási rendszerben.”

Távirányítású torony jön. Az új technikai megoldás a NATO-t is érdekli.

Többeket azonnali hatállyal elbocsátottak. A felmondások oka a lap hitelének rontása és hanyagság.

Egyes hírek szerint azt már tudják, hogy kinek a kódjával változtatták meg a szöveget.

Több ezer nyugdíjas vár arra, hogy bekerülhessen. A legtöbben százezer forint alatt fizetnek havonta.

A Fővárosi Közigazgatási Hivatal egykori vezetője 52 éves volt.

Veszélytelen pirotechnikai eszköz nem létezik, az illegális csatornákból származók pedig különösen veszedelmesek.

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját nyolcvanhat éves korában érte a halál.

Körülbelül másfél hónapig tartott, költsége pedig a félmillió forintot sem érte el.

Az elhunyt kisgyermek családja megelőzés céljából ingyenes antibiotikum-kezelést kap.

Sok gyermekről lemondanak szülei, ha külföldre mennek dolgozni, másokat a rokonok adnak be az intézménybe.

A jelenlegi 155 400 forint helyett 178 500 forint lesz. Növekszik a két gyermeket nevelők adókedvezménye is.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter emberének kijelentése egybevág a Tisza Párt megszorító csomagjával, amelynek egyik alappillére az állami nyugdíjrendszer felszámolása.

Garantáljuk a nyugdíjbiztonságot, nem engedjük, hogy bárki külföldi magánpénztárakba szervezze ki az idősek pénzét, üzente Zsigó Róbert.

Nem túl biztató eredményeket mutat a levegőhigiénés index.

A cég figyelmezteti a képviselőt, hogy tette törvénybe ütközik.

A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Trump és Putyin egy üzenetet kívánt megfogalmazni a brüsszeli elit irányába.

A CDU politikusa szerint elkerülhetetlenné vált a nyugdíjrendszer átalakítása és az egészségügyi kiadások visszafogása.

Ha összejönne a nagy meccs, az egykori youtuber megint hatalmas összeget kaszálhatna.

Meglepően hangozhat, de télen is fellendíthetik a turizmust a növekvő bringaeladások.

Sajnos idén sem volt hiány megdöbbentő, sokszor hajmeresztő közlekedési helyzetekből az utakon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.