Kiüríthetik az egykori fóti gyermekvárost
Költöznie kellene a Fóti Szabad Waldorf Iskolának és a Népművészeti Szakgimnáziumnak is.
Költöznie kellene a Fóti Szabad Waldorf Iskolának és a Népművészeti Szakgimnáziumnak is.
Molnár Gyula pártelnök szerint pont azt a politikát képviselik, amit a szegedi polgármester javasol.
Még 2015 márciusában próbáltak ujjlenyomatokat venni Orbán körözött szaúdi szomszédjától.

Magyarország kormánya 150 millió forint, azaz 480 ezer euró elküldéséről döntött.

112 alkalommal írt kollégánk az Emminek, hogy vegyék vissza a sajtólistájukra, de egyszer sem kapott választ.

Milliárdokat keresett egy luxemburgi hátterű cég egy belvárosi mélygarázs eladásán.

Az új kormányzati stratégia feltárja ugyan a hibákat, egyelőre mégsem tervezik azok felszámolását.

A volt kormányszóvivő által vezetett alapítvány is félmilliárd forintot kapott.

Még a Fideszen belül is lehetséges olyan, hogy nem Orbán forgatókönyve szerint alakulnak az események – véli Török Gábor.

A fogvatartottak a börtönben végzett munkájukkal megkeresett pénzük egy részét ajánlották fel.

Egy gazdátlan csomagot vizsgáltak a tűzszerészek.

Andy Vajnát, Németh Sándort, és Habony Árpádot a Nobuban fotózták le csütörtökön.

Nem győzik kihordani a postások a kormány karácsonyi ajándékát. A Fidesz frakciója szerint ez így is van jól.

A jövő év második felében jön Magyarországra az izraeli miniszterelnök.

A 3-as metró ismét a teljes vonalon közlekedik.

Ebből legalább 1279 milliárd forintot nem Brüsszel fizet.

Az ügyben milliós nagyságrendű bírság várható. Román kamionokra figyelt fel a NAV.

Jó hír, hogy a magyarok hisznek az éghajlatváltozásban, csak szerintük menthetetlen a helyzet.

A XII. kerületben a legmagasabb, a Mórahalmi járásban a legalacsonyabb az átlagjuttatás.

A Fidesz elnöksége teljes egyetértésben döntött így szerda este Dobogókőn.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tűzoltók is a helyszínre vonultak.

Ha ezt meghallja az ember, hamar kinyílik a zsebében a bicska.

Eseménydús napjai voltak a tűzoltóknak, az ünnepek alatt sem pihenhettek.

Az európai elit felült a háborús vonatra.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyzésében kiemelte: csak Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP tudja és akarja megvédeni Magyarországot.

A német kancellár és az ukrán elnök a Trump-találkozó előtt beszéltek egymással.

A legutóbbi főrendi kinevezési listán a Reform UK egyetlen helyet sem kapott, noha az alsóházban öt képviselővel rendelkezik.

Kiszámoltuk, mennyi lehet a novemberi és a decemberi kiskereskedelmi forgalom.

A vendégek felkeresték az Anfielden Jota emlékhelyét és lerótták kegyeletüket volt játékosuk emléke előtt.

Elgondolkodtató videót tett közzé a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.