Nem tud leállni: ismét megszólalt a gyermekbántalmazó karateedző
A férfi azt állítja, hogy a média által gerjesztett lejárató hadjárat zajlik ellene.
A férfi azt állítja, hogy a média által gerjesztett lejárató hadjárat zajlik ellene.
A napsütéssel továbbra is vigyázni kell.
Sokkal több a hasonlóság a két párt között, mint amit az egymásnak üzengetés láttat.
A férfi azt állítja, hogy a média által gerjesztett lejárató hadjárat zajlik ellene.
A napsütéssel továbbra is vigyázni kell.
Sokkal több a hasonlóság a két párt között, mint amit az egymásnak üzengetés láttat.
A Szentes közelében lévő átjáróban andráskereszt jelezte a vonatközlekedést.
Akiknek most nem sikerült, a pótfelvételi keretében ismét jelentkezhetnek.
Érkeznek a felvételi ponthatárok.
Tízezrek sorsa múlt a tegnapi eredményhirdetésen.
A rendőr éppen egy delegáció fogadására tartott.
Kamionnal ütközött egy motoros a 81-es főúton.
„Az őshonos kisebbségek helyzete pedig egy európai ügy”
Egy magyar cég fejlesztésével pontosan nyomon követhetők egy kórház épületében végzett takarítások, hatékonyan ellenőrizhető az elvégzett munka.
A béremelés növelte a pedagógus-életpálya vonzerejét.
Az együttműködés része a Kulturális és Innovációs Minisztérium által támogatott Karrierépítés a tudomány világában című projekt megvalósításának elősegítése is.
Az ellenzéki politikus a Dunába dobott mobil kapcsán érdemi válaszok helyett vádaskodni kezdett, de hamar kiderült az igazság.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó ügyvéd szerint a népharag elől menekül az agresszív nevelő.
Az európai vezetés elszakadt az embereket foglalkoztató problémáktól, és csak saját pozíciói megőrzésére összpontosít.
Még múlt héten lépett az ügyben a Nemzeti Tehetség Központ.
A rendőrség összeszedett pár tippet, hogyan kerüljük ki a csalókat.
A honvédelmi miniszter jelenlétében szerdán Zalaegerszegen, a Rheinmetall Hungary üzemében átadták a Magyar Honvédségnek az első magyar gyártású Lynx KF–41 gyalogsági harcjárművet.
Nem elég a legalacsonyabb ár, így is kikosarazták a New Land Media Kft-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kivitelező továbbra is a legnagyobb körültekintéssel és a lehetőségekhez mérten a legkisebb zaj- és porterheléssel dolgozik.
A kormány támogatja a fiatal házasokat.
A támadót egy szolgálaton kívüli rendőrnek és két fiatalnak köszönhetően kapták el.
Súlyos problémákat tárt fel a Magyar Péter vezette Diákhitel Központról készült tanácsadói anyag, az MFB ez alapján lépett.
Lezárják a Rákóczi hidat teljes szélességében és a Déli összekötő vasúti hidat is.
A kormány tagjai Geszten járnak, Orbán Viktor egy családot is meglátogatott.
Mindent egybevetve a sörrajongóknak jó szívvel ajánlható ez az egység is.
A mentelmi joga mögé bújva úszhatja meg a lopási ügyét a Tisza Párt elnöke, aki szeptemberben nem vett részt az Európai Parlament ülésein.
Megjelent a Magyar Közlöny 2024. évi 99. száma.
Két meccsből két vereség, nagyon rosszul kezdte az RB Leipzig a Bajnokok Ligáját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.