Két halott embert is találtak Tószegen, egyre rejtélyesebb dolgok történnek a községben
A rendőrség emberölés miatt nyomoz.

A rendőrség emberölés miatt nyomoz.

A több mint ezer liter szeszt egy negyvenfős buszban összesen hat ember csempészte volna be Magyarországon keresztül.

Az uniós pénzügyminiszterek tanácskozására sietve fedezte fel a furcsaságot.
A rendőrség emberölés miatt nyomoz.

A több mint ezer liter szeszt egy negyvenfős buszban összesen hat ember csempészte volna be Magyarországon keresztül.

Az uniós pénzügyminiszterek tanácskozására sietve fedezte fel a furcsaságot.

A helyszínen rendezett bírságokból tavaly 1,7 milliárd folyt be a fővárosi közlekedési társasághoz.

Baleset történt a 6-os főúton, valamint Kecskemét és Szeged térségében is.

A kormány és a főváros közötti szerződés lejártával több járat működtetésére sincs jogalapja a kormánynak.

A politológus szerint lehetséges, hogy elveszít néhány nagyvárost vagy kerületet az ellenzék 2019-hez képest.

A nemzeti konzultációkat szerdáig lehet visszaküldeni.

Ádám Zoltán a 2022-es választás után lépett be a Momentumba.

Korábban, 2018 és 2022 között, a Volkswagen volt az UEFA mobilitási partnere.

A kezdetben napos időt felhős égbolt váltja majd fel.

A zajcsökkentő intézkedések sem hoztak megoldást.

Égési sérült túlélőknek nyújt segítő kezet a missziós csapat. Lévay Bernadett-tel, az orvoscsapat magyar tagjával beszélgettünk.

A pedagógusok béremelése után szombaton a Belügyminisztérium előtt tüntetett az Egységes Diákfront többek között a balliberális Juhász Péterrel.

Az igazságügyi miniszter jelezte, hogy Brüsszel kettős mércét alkalmaz Magyarországgal szemben.

A miniszter szerint a kormánynak meg kell tárgyalnia a vidéki gazdasági centrumok közlekedési kapcsolatrendszerét.

A férfit huszonhétrendbeli segítségnyújtás elmulasztásával vádolják.

Meghosszabbították a jelentkezést a VOSZ SMART Budapest, Pest Vármegye Startupversenyre január 31-ig.

Egy kisteherautó és két személygépkocsi ütközött össze a 4-es főúton Kaba és Hajdúszoboszló között.

A nagyobbik kormánypárt szerint az országnak van vesztenivalója, ha nincs helyén az esze a migrációval kapcsolatban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Európa a rossz példa.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

Van remény, hogy a vesztébe rohanó Nyugat-Európa közép-európai segédlettel mégis megmenekül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.